akadémia

Magyarország az a hely, ahol a lakók legnagyobb örömére éjjel is építik a fociakadémiát

Álomgyilkosok.

Haszán Zoltán
sport

Vinícius mellett a Videoton bosnyák játékosa is leteszi az állampolgári esküt

Asmir Suljic-ot jövőre hívhatják be a válogatottba.

Botos Tamás
sport

A Pancho Aréna tetején összefutott Orbán Viktorral, és a magyar állam már küldte is a pénzt kedvenc focicsapatának

Topolyán, Újvidéken és Tóthfaluban próbáltuk kideríteni, miért egy harmadosztályú szerb focicsapatnak ad három milliárd forintot a magyar költségvetés a vajdasági magyar gyerekek helyett.

erdelyip
sport

Néhány év múlva Shaolin-focisták rúgdoshatják le a világ fejét – stoplis helyett Bruce Lee-stílusú vászoncipőben

Kitűzték a célt: Kína 2050-re focinagyhatalom lesz. A helyi Felcsút Defeng városa, ahol a Shaolin harcművészeti iskolában képzik a jövő csúcsfocistáit a jól bevált kungfugyakorlatokkal.

Botos Tamás
sport

Egy Nobel-díjas svéd tudós is lemondott akadémiai tagságáról az Orbán-kormány elleni tiltakozásképp

Torsten N. Wieselnek elege lett.

anarki
politika

Egy sor akadémikus kéri az elnököt, hogy az MTA foglalkozzék a magyar demokrácia gyengülésével

Közel harmincan írták alá a kutatást és vitát követelő levelet.

Magyari Péter
POLITIKA

Milyen futballakadémia az, ahol nem játszanak a fiatalok?

Alig játszanak az ott tanuló növendékek, pedig az eredeti terv éppen az volt, hogy ez lesz a magyar labdarúgás utánpótlásközpontja.

Tbg
futball