akkugyártás

A dolgozók szerint leépítések kezdődtek a komáromi akkugyárban, a gyár azt mondja, „optimalizálják” a gyártósorok működését

Csoportos létszámleépítést nem jelentettek be, kisebb csoportokban küldenek el embereket. Egy forrásunk szerint csak áprilisig vannak megrendelései a koreai tulajdonban lévő komáromi gyárnak. A cég azt írta: „gyáraink üzemelnek, rugalmasan reagálunk a vásárlói igények változásaira”.

Windisch Judit, Haász János
gazdaság

Összeomlott a magyar kormány csodafegyverének szánt akkugyártás tavaly év végére

A hazai akkumulátorgyártás a tündöklés után tavaly bukás időszakát élte, év végére 2,5 éves mélypontra esett össze az ágazat termelése. De az egész ipari termelés sem volt erős, ez zsinórban második éve zsugorodott 2024-ben.

Székely Sarolta
gazdaság

Nem történt még ilyen: két egymást követő évben csökkent az ipari termelés

2001 óta ez csak az ötödik olyan év, amikor visszaesés volt az ipari termelésben.

Székely Sarolta
gazdaság

Több száz munkahely szűnt meg a hazai akkugyárakban

A Samsungnál és az SK két cégénél is jelentősen csökkent a dolgozók száma.

Haász János
gazdaság

A Videoton-vezér beleszállt a keleti nyitásba, a gazdasági semlegességbe és a minimálbér emelésébe is

Sinkó Ottó szerint befuccsolni látszik a különutas, keletre fókuszáló magyar stratégia, és már harminc éve tudhatjuk, hogy a „rothadó Nyugat” csak a kommunista propagandában létezik.

Haász János
gazdaság

Kiábrándító teljesítménnyel kétéves mélyponton a magyar akkugyártás

Augusztusban az akkugyárak mindössze 192 milliárd forintnyi értéket termeltek. Ez a mutató utoljára 2022 júniusában volt ilyen alacsonyan, és majdnem százmilliárdos csökkenést jelent egyetlen év alatt.

Haász János
gazdaság

Lakossági fórumot hívott össze a vegyi üzem elleni tüntetés után a hevesi polgármester

A nem sajtónyilvános eseményen csak személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával rendelkező helyiek vehetnek részt.

Jelinek Anna
belföld