A puccskísérlet miatt elítélt Bolsonarót szombaton vették őrizetbe, miután egy forrasztópákával megrongálta a lábán lévő nyomkövetőt.
2023 január 8-án az történt Brazíliavárosban, ami szinte napra pontosan két évvel korábban Washingtonban. Az amerikaira kísértetiesen hasonlító brazil intézményrendszer azonban nem csak egy elfuserált puccskísérlet közkatonáit állította bíróság elé, hanem a főkolomposokat is.
Ugyanarra a listára tették fel, amin Rogán Antal is szerepelt egy ideig.
Trump már eddig is nyíltan zsarolta a brazil igazságszolgáltatást szövetségese érdekében. De a szuverenitás ilyen súlyos megsértése még visszaüthet.
Az amerikai elnök 50 százalékos vámmal fenyegetve követeli a szövetségese, a puccskísérlettel vádolt volt elnök, Jair Bolsonaro elleni per leállítását. A baloldali elnök, Lula da Silva úgy reagált: „A világ megváltozott. Nem akarunk császárt.”
Rendőrfőnökként ő felelt a biztonságért, amikor Bolsonaro hívei középületeket rohamoztak meg.