átlagbérek

A családtámogatásaira büszke Orbán hatalmának végére a magyar családok is az EU legszegényebbjei közé kerültek

Miközben egy friss statisztika szerint a magyarok dolgoznak a legkisebb fizetésért az EU-ban, már a családosak nettója is a sereghajtók közé csúszott.

Székely Sarolta
gazdaság

Nettó 438 900 forint volt az átlagos kereset októberben

Az alacsony infláció miatt jelentős mértékben nőttek a fizetések reálértéke is.

Székely Sarolta
gazdaság

A szabolcsiak és a nógrádiak cáfolják Nagy Mártont, úgy költik a pénzt, mintha muszáj lenne

A nemzetgazdasági miniszter elégedetlen azzal, ahogy a lakosság fogyaszt – azaz nem fogyaszt –, nem jön be neki a középosztály és az alacsonyabb jövedelműek viselkedése. Utánajártunk, hogy hol miként költekeznek az emberek az idén.

Székely Sarolta
gazdaság

10 százalékkal nőtt az átlagfizetés a járvány mélypontjához képest

Eközben viszont az infláció is nőtt, úgyhogy áprilisban a reálkeresetek igazából 5,8 százalékkal voltak nagyobbak, mint egy évvel korábban.

Csurgó Dénes
gazdaság

A férfiaknál 403 ezer, a nőknél 335 ezer forint volt tavaly a bruttó átlagkereset

Átlagosan 7,7 százalékkal nőttek a fizetések tavaly.

Czinkóczi Sándor
PÉNZ

Nem fizeti túl az embereit Mészáros Lőrinc

Még az iparági átlaghoz képest is elmaradnak a bérek a felcsúti mágnás cégeinél.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Helló, a KSH szerint szeptemberben 5 százalékkal nőtt a fizetésed

Király András
gazdaság