bbc

Trump nagyon örül, hogy lemondott a BBC vezetése

Azért távozott a brit közszolgálati média két legfontosabb vezetője, mert egy műsorba manipulatív módon vágták be az amerikai elnök beszédét.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Tim Davie mellett a BBC News vezérigazgatója, Deborah Turness is lemondott. Mindketten a BBC Panorama című műsora körül kialakult botrány miatt.

Székely Sarolta
külföld

A BBC saját tanácsadójának kritikus jelentése alapján nevezte Trump szóvivője 100% fake news-nak az elnök beszédét meghamisító intézményt

Áll a bál: a BBC úgy vágott egymás mellé két részt Trump beszédéből, hogy kihagyta a kettő között elhangzott, ellenkező értelmű harmadikat. Prescott kiszivárgott jelentése szerint az arab adásban antiszemita terrortámogatók kommentáltak, transzokról pedig nem lehetett kritikusan írni.

Szily László
Média

Hősies vasutas lépett közbe az angliai késes támadás alatt, életveszélyes sérüléseket szenvedett

Volt, aki először halloweeni tréfának gondolta, amikor valaki végigfutott a vonaton, és azt kiabálta: egy férfi „mindenkit és mindent leszúr”.

Urfi Péter
külföld

Késsel járnak iskolába a brit általános iskolások

A BBC nyomozása szerint még tíz év alatti gyerekek is kést visznek magukkal.

Fődi Kitti
külföld

Elon Musk lett az első dollár-félbilliomos

Forintban ez így hangzik: Musk az első százhatvanhatbilliomos.

Kaufmann Balázs
külföld

A tálibok szerint kizárt, hogy az amerikai katonák visszatérjenek Afganisztánba

Donald Trump szerint Kína miatt az Egyesült Államoknak is jelen kellene lennie a régióban.

Bódog Bálint
külföld

Charlie Kirk podcastje és egyetemi turnéja is folytatódik, ígéri a felesége

Erika Kirk azt mondta első nyilvános szereplésén, hogy „sírása harci kiáltásként fog visszhangozni az egész világon”.

Urfi Péter
külföld

Halálra késeltek egy ukrán menekült nőt az Egyesült Államokban, Trump is beszállt az esetről kirobbant vitába

„Vannak gonosz emberek. Képesnek kell lennünk kezelni ezt. Ha nem kezeljük, nincs országunk.”

Bódog Bálint
külföld

Bombázással indította meg Gázaváros elfoglalását az izraeli hadsereg

„Veszélyes harci övezetnek” nyilvánították a város területét.

Botos Tamás
külföld

Az álhírek ellen harcoló Kocsis „Zebra” Máté posztolt egy videót, amin nem az van, amiről ő beszél

Vajon ezt minek nevezné a Fidesz frakcióvezetője?

Diószegi-Horváth Nóra
álhírgyár

Trump szerdán tárgyal Zelenszkijjel és európai vezetőkkel

Orbán szerint ez hülyeség, mégis ezt tervezik :(

Urfi Péter
külföld

30 ezer utas járatát törölte a Ryanair a francia sztrájk miatt

Philippe Tabarot francia közlekedési miniszter elfogadhatatlannak nevezte mind a szakszervezetek követeléseit, mind a döntést, hogy ilyen fontos időszakban, a nyaralások idején sztrájkba lépnek.

Jelinek Anna
külföld

Kigyulladt és lezuhant egy hőlégballon Brazíliában, 8-an meghaltak

Tűz ütött ki a kosárban, a pilóta egyszer a földhöz közel tudta vinni a ballont, de nem tudott minden utas kiugrani. Őket újra a magasba rántotta a ballon, ami - ahogy egy videón látszik - a lángok martaléka lett.

Haszán Zoltán
külföld

Amikor a tornádó és a szivárvány találkozik

Ez nem egy vicc kezdete, ez a gyönyörű valóság.

Urfi Péter
természet