A stábok lelkesen vették, ahogy az eseményt lájvozók egymást és őket veszik, miközben a lájvozók fennhangon mondták a mikrofonjaikba, hogy éppen mi történik. Helyszíni riport Karácsonyék várbeli akciójáról, amit azért rendeztek, mert a kormány nem hajlandó kifizetni a fővárosi közlekedés támogatását.
Utasok nem voltak a buszon.
A Főtáv két, a közterület-fenntartó, az önkormányzat, a BKK és a frakcióvezetők pedig egy-egy esetben tettek feljelentést.
10 nappal korábban befejezték a munkát.
Érvényesítenék az S&B-vel szemben azokat a felmerült költségeket és károkat, amiket a német cég az AFC Projekt megvalósításakor a BKK-nak okozott.
Milliárdokat fizettek ki rá, de a rendszer egy percig sem működött.
Ne próbáljanak a Belvárosban vagy a Hősök tere környékén közlekedni, fölösleges.
A Fővárosi Önkormányzat arra számít, hogy a döntés után a szülők is szívesebben választják a közösségi közlekedést.
Garanciát is vállaltak a termékeikre, ha esetleg lebukott volna velük valaki.
A Blaha Lujza téren, az Örs Vezér terén, a Móricz Zsigmond körtéren, valamint a Széll Kálmán téren is kaphatnak vizet az arra járók szerdán és csütörtökön.
A megújulás még népszerűbbé tette a közbringát, június 15-én 8296 utazást regisztráltak vele, ennyi még soha nem volt egy napon.
A BKK a járványveszély csökkenésére tekintettel enyhített a szabályokon.
A BKK járatsűrítésekkel készül, és kéri a szurkolókat, hogy közösségi közlekedéssel meg gyalog közelítsék meg a Puskás Arénát és a városligeti Szurkolói Zónát.
Varga Ivett most a Budapest Fejlesztési Központban dolgozik.