Parragh László és Guller Zoltán kezében a legjobb helyen lesz a magyar adófizetők 1400 milliárdos befektetése.
Megvalósult Orbán álma, amiről már decemberben azt mondta, hogy „bármelyik nap megtörténhet”.
Orbán Viktor december 23-án azt mondta: „a végén vagyunk már (…) bármelyik nap történhet bejelentés”. Azóta se történt. Az NGM szerint ez így van jól.
A miniszterelnök decemberben arról beszélt, „bármelyik nap történhet bejelentés” a vételről. Az ügyért felelős miniszter, Nagy Márton azóta februárt, tavaszt és nyarat is ígért, és az állam akár a vételár 80 százalékát is kifizetné.
A Budapest Airport szerint a fennakadásokat az okozza, hogy az egyik üzemanyag-kiszolgálónál átmeneti készletezési probléma van.
A reptérvásárlással megbízott ügyvédi iroda szorosan kötődik Nagy Mártonhoz és testvéréhez.
A 2B terminál check-in csarnokát, valamint a SkyCourt galériaszintjét átmenetileg kiürítették.
A repülőtér visszavásárlása és a rákosrendezői beruházás miatt újra aktuális a ferihegyi gyorsvasút kérdése. A projektbe korábban többen bele akartak vágni, de valódi előrelépést senki sem tudott elérni.
„Piaci ár.”
Erre Orbán Viktortól kapott engedélyt, és feltehetően van köze a várható reptérvásárláshoz is.
Nagy Mártonék szerint „nagyon közel a végleges megállapodás”.
Nagyban folyik a jégtelenítés, de így is érdemes sokkal korábban elindulni a reptérre.
Ha ehhez hozzáadjuk az MVM osztalékelőlegét, akkor meg is van a pénz. Igaz, arról Varga Mihály azt ígérte, az oktatásra és az egészségügyre megy majd.
Úgy tűnik, a katari állami beruházási alapra is számítanak Nagy Mártonék a Budapest Airport új tulajdonosai között. De erről nem biztos, hogy tud a vásárlást jóváhagyó Európai Bizottság.
Egy adminisztratív akadály elhárult, már csak pénz és megegyezés kell.