Jogerős bírósági ítélet alapján.
Tévedtél!
„Rekord részvételi arányú szavazáson.”
Újbuda képviselője május elején jelentette be, hogy távozik az Országgyűlésből.
Volt, nincs. Sehol sincs.
Politikáról pedig régóta nem beszélnek egymással, Gyurcsány hosszú folyamat végén hozta meg a döntését. Egyebek között ezekről beszélt Dobrev Klára az első hosszú interjúban, amit Gyurcsány visszavonulása óta adott.
Gyurcsány Ferenc felesége azt ígérte, nem hagyja parlamenti képviselet nélkül a baloldalt.
Búcsúpodcast érzelmes jelenetekkel, kedvenc megszólalásokkal, vad eszmefuttatásokkal.
A Demokratikus Koalíció szerint a távozó elnök már nem közszereplő, ezért újságíróknak sem kell válaszolnia.
Folytatja, bár fáj neki. De nincs egyedül.
A miniszterelnök politikai igazgatója is reagált a DK elnökének lemondására.
Terépcsecső? Lárifári! Gyurcsány alatt jobb volt.
Igen, az 1989-ben az MSZMP utódpártjaként alapított MSZP mondja azt, hogy most ők jönnek.
Ne csüggedjenek, négy másikat ajánlunk helyettük.
A DK ugyanúgy ukránbarát marad, és Brüsszel utasításait követi, mint a Tisza Párt és Magyar Péter.