Huszonöt évvel a rendszerváltás után a legnépszerűbb magyar bulvárlap nekiállt azon elmélkedni, hogy Kádár bezzeg nem lopott.
Az Európai Bizottság elnökének szóvivője reagált a pénteki pofonozós köszöntésre.
Havasi Bertalan elárulta, mi volt a miniszterelnök válasza a „Hello, dictator!”-re. Állítólag évek óta ez megy.
Vannak az udvariassági körök. És vannak a magyar kormányfő beszédei.
A 63 éves politikus szívrohamot kapott Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben. 19 évesen lett elnök, apjával vezetik a legszédítőbb apa-fia diktátorbecenév-versenyt: "Papa Doc"-ot követte "Baby Doc"
Kim Dzsongun Un hivatásos diktátort ölelgetik az észak-koreai katona lányok. Én sem mernék mást tenni.
Pedig az ellenzéknek annyi pénze sincs, hogy fénymásolattal bizonyítsa a választási csalást.
Jorge Rafael Videla 1976 és 81 között diktátorként több tízezer honfitársa haláláért volt felelős. Végül börtönben halt meg, Argentínában gyakorlatilag senki sem sajnálta.