Az influenszerek a gyanú szerint jelentős összegeket kaptak a Georgescu-párti tartalmak népszerűsítéséért, minden bizonnyal orosz forrásból. Hatósági vizsgálatok indultak, amik eredményét láthatóan nem akarják megvárni.
A tbiliszi parlament előtt összegyűlt tömeg nem ünneplésre készül.
Az egykori sztárfutballistát, Miheil Kavelasvilit nyilván megválasztják, de az utca népe nem ünneplésre készül.
Bogdan Peșchir román üzletember Georgescu TikTok-kampányának finanszírozásáért felelt az elnökválasztás előtt, több mint 1 millió dollárt adományozott, ebből 381 ezer dollár átvételét a TikTok is elismerte.
A román politikai élet labirintusában könnyű elveszni, főleg a nagyon turbulenssé váló választási időszakban. Ezért összefoglaltuk, mit lehet tudni az elnökválasztás eredményeinek érvénytelenítéséről, és az ennek nyomán kialakult jogi és alkotmányos válságról.
Az alkotmánybíróság érvénytelenítette az első forduló eredményét.
Az alig ismert Georgescu a TikTok-kampányának köszönhetően nyert az első fordulóban, a román hírszerzési jelentések szerint kiterjedt törvénysértő kampányt folytattak mellette.
Klaus Iohannis feloldotta azoknak a dokumentumoknak a titkosítását, amelyeket a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén tárgyaltak meg.
Teljes a káosz a román politikában, a hatóságok azt gyanítják, hogy az elnökválasztás első fordulójának nyertese a TikTok segítségével tudta behülyíteni a választókat.
Ezzel pedig szabálytalanul járt el.
Erre azért volt szükség, mert az első helyen végzett elnökjelöltet illegális kampányfinanszírozással vádolták meg.
Kavelashvili 1995 és 1997 között volt a Manchester City játékosa is volt.
Most először nem közvetlen elnökválasztás lesz, az ellenzéknek Szalome Zurabisvili utódlása kapcsán sem osztanak lapot, Tbilisziben vasárnap óta tüntetnek.
Elemzők az establishment elleni tiltakozásként látják a román elnökválasztás első fordulóját. A legesélyesebbnek tartott szocialista miniszterelnök nem jutott a második fordulóba, miközben a diaszpóra szavazatai juttatták tovább a szélsőjobbos és a progresszív jelöltet is.
Romániában él és virul a posztkommunista utódpárt, most épp két választást is megnyerhet. Közben egy csomó településre nem megy busz és vonat, sokaknak nincs egészségügyi biztosításuk. Orbán csak az RMDSZ-nek és a szélsőjobbnak kedves. Az RMDSZ a Fidesz erdélyi helytartójaként etnikai autokráciát épít ki, aminek eredménye az erdélyi magyarok marginalizációja.