Aki két éve leszúrta a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnökét, majd feladta magát.
Aki két éve leszúrta a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnökét, majd feladta magát.
Előzetesben a 19 éves hajdúszoboszlói pár.
Állította egy nyomozó a bíróságon, aki szerint a párnak anyagi gondjai is vannak.
Egy fiút gázpisztollyal kényszerítettek, hogy megerőszakoljon egy fiatalkorú lányt. Egy másik fiút agyonlőttek. Magyarországra hozta a holttestet a nagypapa.
Késsel támadt rá két ismerősére egy 39 éves székesfehérvári férfi. Az egyik meghalt Lovasberényben, a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Azt mondta, hogy egy „sokkoló, nagy tettet” akart elkövetni, és már gyerekkora óta készült erre.
„Lőj rám!” – üvöltötte a golyóálló mellényben, majd agyonlőtték. Nem Floridában történt.
Brutális gyilkosság áldozata lett hétfőn egy prostituált. A gyilkosság összefügghet több másikkal. És ott történt, ahol a rettegett Firenzei Rém is ténykedett.
Van rosszabb még egy skinhead házelnöknél is! Például egy emberrabló vagy egy gyilkos.
A 65 éves minnesotai férfi hangfelvételt készített arról, ahogy több lövéssel végzett a 17-18 éves fiúval és lánnyal, majd öt percen át papolt a holttestük felett.