A helyi ENSZ-misszió helyettes vezetője szerint körülbelül négyezren szöktek meg a börtönlázadásban. Úgy tűnik, újabb hadsereg is beavatkozik a Kongói DK-ban zajló eseményekbe.
A karmolások sem vezettek eredményre.
Három 13 év alatti áldozatot gyötörtek hét éven át, a szexuális zaklatásért és erőszakért elítélt bűnözőkre a börtön mellett úgynevezett életfogytiglani korlátozást rendeltek el.
A döntés azt követően született meg, hogy egy hónappal ezelőtt egy 14 éves fiút megkéselt az egyik diáktársa.
Shawn Carter az első híresség, akit megneveztek és vádolnak is P. Diddy ügyével kapcsolatban.
Vitályos Eszter ezzel intézte el, hogy nem engedték be az EP-képviselőt a bicskei gyerekotthonba.
A kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek kábítószerrel „fizettek”.
A pert indító nő reméli, hogy története megmutatja az embereknek, hogy használniuk kell a hangjukat, ha valaki bántja őket, „nem számít, ki az illető.”
Az erőszakos tüntetők egy lakóépületet is megpróbáltak felgyújtani.
Johann G. a gyanú szerint ugyanazt művelte otthon, mint nálunk.
A rendőrség fokozott járőrözéssel próbálta meg elejét venni az újabb incidenseknek, és közölték, továbbra is eltökélten küzdenek a gyűlölet-bűncselekmények ellen.
A bíróságra benyújtott vádak szerint 2018-ban, egy dublini szállodában történt az erőszak.
Egy színésznő-műsorvezető vádolta őt meg. A férfi egy homályos nyílt levél közzétételével lemondott, de a konkrét állításokra nem reagált érdemben.
Többször is kimosdatták a milliomost a zaklatási vádak alól egykori biztonsági főnöke szerint.
A kétezres években rendszeresen tartott celebekkel teli White Partykat a producer, aki Jay Gatsbyhez hasonlította magát. Ebben az időszakban kezdte szervezni a „megborulások”-nak nevezett bulijait is, ahol a vádiratban foglaltak szerint bedrogozott és szexre kényszerített nőket, miközben filmezett és maszturbált.