Sokkal nagyobb lehet az anyagi kár, mint amiről a honvédség beszámolt, a pilótának pedig csigolyatörése lehet.
Felszállás után a pilóta nem tudta behúzni az orrfutót, a kényszerleszállás közben a gép balra kitört.
A pilóta katapultált, eszméleténél van.
Műszaki hibát eddig nem találtak, de ha be tudják bizonyítani, hogy nem a magyar személyzet hibázott, akkor a svéd gyártóé a felelősség.
Legalábbis eddig úgy néz ki.
Magyar szakértők érkeztek a balesetet kivizsgálni. A két pilóta jól van, nem úgy a gép.
Kell is, ha már ma pont összetörtünk egyet :(
Sokat kell még ezen javítani, ha újra repülni akarunk vele.
Légi gyakorlaton történt a baleset. Az egyik pilóta maga Ugrik Csaba dandártábornok volt, a kecskeméti repülőbázis parancsnoka.
A honvédség nem becsüli meg őket, a magánszférában kereshetnek kiutat.
Svédországi éleslövészetről tartottak hazafelé, mikor az egyik gépnek le kellett szállnia Kassán.
Még két hét van a TI és a 444 lobbipályázatából. Ezek Magyarország legismertebb lobbiügyei.