grönland

Érdemes lenne uniós katonákat Grönlandra küldeni

Legalábbis az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke szerint.

Botos Tamás
külföld

„Borzalmas beszélgetés volt, Trump agresszív és konfrontatív”

Az amerikai elnök 45 perces, heves, fenyegetőző telefonbeszélgetést folytatott a dán miniszterelnökkel Grönlandról.

Haász János
külföld

„Trump úr, húzzon a picsába!” – üzente az amerikai elnöknek a Patrióták dán EP-képviselője

A fideszesek szövetségese, Anders Vistisen egészen mást gondol Trumpról, mint a magyar jobboldal.

Herczeg Márk
eu

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk amerikaiak lenni, de dánok sem

Trump minden érintettet feltüzelt, a dán külügyminisztert is.

Szily László
külföld

A dán kormányfő cégvezetőkkel egyeztetett az USA-val esetleg kialakuló konfliktus miatt

Trump fia pedig nemrég Grönlandon kamutrumpistákkal pózolt, akik valójában csak az ebédért érkezett hajléktalanok voltak.

Herczeg Márk
külföld

A dán miniszterelnök telefonon mondta el Trumpnak, hogy Grönlandnak kell döntenie a függetlenségéről

És emlékeztette a grönlandi kormányfő kijelentésére, miszerint a sziget nem eladó.

Molnár Kristóf
külföld

A republikánusok beadták a Make Greenland Great Again törvénytervezetet

Grönland keresi az együttműködést Trumppal, készek megerősíteni a kapcsolatokat.

Kolozsi Ádám
külföld

Dánia hajlandó Grönlandról tárgyalni Trumppal, de leszögezték, hogy nem eladó a szigetország

Privát üzenetekben jelezték a tárgyalási hajlandóságot Trump csapatának, azt azonban világossá tették, hogy Grönland nem eladó.

Székely Sarolta
külföld

Gyurcsány üzent Trumpnak: Kijózanodhatna már

A DK-elnök arra a kérdésre, hogy mi a fogadalma 2025-re, azt mondta: a túlélés.

Haász János
belföld

A grönlandi miniszterelnök szerint se dánok, sem amerikaiak nem akarnak lenni, de azért kész tárgyalni Donald Trumppal

A grönlandiak grönlandiak szeretnének lenni. A dán miniszterelnök pedig azt mondta, a sziget jövőjéről a lakóinak kell döntenie.

Bódog Bálint
külföld

Grönland miniszterelnöke nyugalomra int Trump megjegyzései után

A Dániától való függetlenség elnyerése érdekében a grönlandi kormány a közleménye szerint „nyitott a legközelebbi szomszédainkkal való fokozott és konstruktív együttműködésre”.

Herczeg Márk
külföld

Oroszország figyeli a helyzetet, miután Trump bejelentette igényét Kanadára és Grönlandra

A Kreml szóvivője azt mondta, ha Washington szerint figyelembe kell venni a grönlandiak véleményét ahhoz, hogy Grönland az USA-hoz tartozzon, akkor a Nyugatnak tiszteletben kell tartania az Ukrajnától elcsatolt területek lakóinak véleményét is.

Herczeg Márk
külföld

Trump foga Grönlandra fáj, de mit szól ehhez Dánia?

Az elnök sajtótájékoztatója után a dán média is Grönland-lázban ég, és sorban érkeznek a nyilatkozatok arról, hogy a sziget nem eladó. Donald Trump Jr. közben Grönlandra látogatva Amerika-ellenes dán álhírekről beszélt.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Franciaország figyelmeztette Trumpot: ne veszélyeztesse Európa szuverén határait

Kiakadtak, miután a megválasztott amerikai elnök azt mondta, hogy akár katonai lépésekkel is megszerezné a dán fennhatóság alatt álló Grönlandot.

Haász János
külföld

Trump, a béke embere nem zárja ki a katonai lépéseket a Panama-csatornán és Grönlandon

A Mexikói-öböl nevét Amerikai-öbölre változtatná.

Tóth-Szenesi Attila
külföld