Tényleg ezt leplezi le péntek délután a Magyar Nemzet.
Osztotta a levest Gera is, aki viszont nem Ferenc, hanem Zoltán.
Vonatbaleset és terrortámadás egyaránt teljesen kikészíti a volt miniszterelnököt.
Gyurcsány Ferenc! Nem a techinikás keverésekkel, hanem a retorikával és a szelekcióval ragadja majd magával a buliközönséget.
A Bors készített interjút Dobrev Klárával, aki a karácsony legövalattibb beszólásával szúr oda Lévai Anikónak.
A költségvetés szavazásán nem vett részt Feri legutóbb, mert éppen nyulat ugrasztott a bokorból. A mostani ciklusban még egyszer sem szólalt fel az Országgyűlésben.
A Demokratikus Koalíció vezetője felhívta a január másodikai tüntetés főszervezőjét, és lehetséges együttműködésről kérdezte. Várady Zsolt jelezte, hogy egyik párttal sem kívánnak közösködni.
Gyurcsány Ferenc 2014-et a bukdácsolás évének nevezte. Gyucsány Ferenc.
tokeletes_kep.jpg
Ferenc
Mert bár Lasztovica Jenő nincs a parlamentben, ezért a Fidesz-KDNP kétharmada nem garantált, a két pártelnök nem ment be a munkahelyére, így az ellenzék tehetetlen.