hadházy ákos

Lázár minisztériumának többedszerre sem sikerült rendesen kiadnia a részben állami tulajdonú gép engedélyét

Először jövőbeni dátumot adtak meg, aztán egy gyanúsan korait, majd kiderült, hogy egy 2022-ben megszűnt minisztérium logóját tették az engedélyek listájára.

Bódog Bálint
belföld

Orbánék tuktukoztak Indiában, napi 250 ezer körül lehet négyük napi szállása az öt testőr költségei nélkül

Orbánt megnevettette a sofőr egy ferraris viccel.

Szily László
POLITIKA

Valóban elbocsátottak a paksi bővítésen dolgozó több száz embert, de a projektcég szerint amiatt, mert befejeződtek a talajszilárdítási munkálatok

Hadházy Ákos értesülésére reagáltak.

Haszán Zoltán
belföld

Gyurcsányék a parlament feloszlatását és az előrehozott választás kiírását kezdeményezik

Magyar Péter után Gyurcsány is előrehozott választást követel, Hadházy a DK elnökének is válaszolt, és természetesen beszállt a buliba a Fidesz is.

Bódog Bálint
POLITIKA

Hadházy Ákos úgy tudja, hogy több száz dolgozót küldtek el a Paks2 erőmű építéséről

Akár 400-600 dolgozót is elküldhettek az építkezésről.

Székely Sarolta
belföld

Mészáros Lőrinc kétszer annyiért épített vasutat, mint amennyiért a veje vállalta volna

A GVH december 30-án tette ki a Homlok Zsolt elleni vizsgálat részleteit.

Windisch Judit
gazdaság

Rogán, Kubatov és Hende sem szólalt meg idén a Parlamentben

Rétvári Bence viszont csaknem 12 órát beszélt.

Windisch Judit
POLITIKA

Hadházy Ákos indulni fog a 2026-os országgyűlési választáson, hajlandó előválasztáson is megmérkőzni a Tiszával

Magyar Péter korábban azt mondta, nem hajlandó sem vele, sem más régi képviselőkkel együttműködni.

Benics Márk
POLITIKA

Különös érvekkel utasította el a NAV a nyomozást a 44 éves sínekkel és használt kőből épülő Budapest-Belgrád vasút ügyében

„Csak remélhetjük, hogy ebből nálunk nem lesz az újvidékihez hasonló tragédia” – reagált a döntésre a feljelenő Hadházy Ákos.

Haász János
belföld

Hadházy Ákos foszlott magyar zászlót talált az uniós támogatásból épített béri 56-os emlékműnél

És a 20 milliós uniós támogatásból felújított fociöltözőt is lefotózta.

Molnár Kristóf
POLITIKA

1650 eurót kértek egy külföldi betegtől az Uzsokiban, fideszes képviselő cége adott róla számlát – most csalás gyanúja miatt nyomozás indult

A kórház „VIP osztályán” azt is megoldották, hogy a 2026-ra adott műtéti időpont 2 millió forint megfizetésével néhány héten belülire változzon.

Haász János
belföld

A szekszárdi fideszes önkormányzat egy szekszárdi fideszes országgyűlési képviselő családi cégétől rendelt élelmiszercsomagokat

Hadházy Ákos szerint 3-4 milliót keres így a családi cég a szekszárdi nyugdíjasokon.

Fődi Kitti
belföld

Hadházy a francia köztévé stábjával is berepült Hatvanpuszta fölé

Egy négyperces riportot adtak le, Hatvanpuszta mellett bemutatva Tiborcz szállodáit és Felcsút nevezetességeit is.

Windisch Judit
POLITIKA

Nem talált teheneket Hadházy Ákos és az Átlátszó Süli János fiának uniós pénzekkel kistafírozott tófalui telepén

Még van 3 hónap, addig akármennyit is beterelhetnek.

Gazda Albert
belföld

Hadházy megnevezte azokat a bírákat, akik megszavazták a bírói függetlenséget szűkítő kormányzati tervet

Szerinte az említett bíráknak szégyellniük kell magukat.

Herczeg Márk
jog