Hadházy Ákos február elején kapta meg a szerződést, amiből kiderül: az orvosok és szakdolgozók gyakorlatilag a rendes munkaidejük terhére végzik a fizetős vizsgálatokat, amiért Papcsák cége kap pénzt.
„Palkovics 60. Járműirányítási kutatások szimpóziuma” címmel rendezték meg az ünnepséget.
Egy olyan hosszan tartó rendszer után, mint a fideszes autokrácia, lehetetlen teljesen tiszta lappal kezdeni. A kérdés viszont így is felmerül: hány Ruszin-Szendi Romuluszt vesz be az ellenzéki gyomor?
Hadházy szerint a rendszer minden „vörös vonalat” át fog lépni addig, míg a vezető politikusok és a tömegek nem jönnek rá, hogy minden hatalom megállítható.
Parancsra tette.
Magyar Péter is csak az élő beszélgetésük alatt tudta meg, hogy a volt vezérkari főnök felelt azért, hogy időre felhúzzák a déli határzárat.
Magyar Péter szerint Hadházy vádjainak nagy részét cáfolni sem érdemes.
Egy Hadházy Ákos birtokába került levelezés szerint az esetről Budai Gyula is tájékoztatást kért az egészségügyi államtitkártól.
Orbán Viktor szerda délelőtt fogadja a német szélsőjobboldali AfD társelnökét és kancellárjelöltjét.
Magyar Péter egyéves megjelenése, Bróker Marcsi filmre vitele, a román elnök lemondása és taglozó erejű sáskarákok a 444 napindító hírlevelében.
Hadházy Ákos találta meg a munkavédelmi hatóság nyilvántartásában az Orgenergosztroj Zrt.-t.
A magyar gengszterizmus atyja alsónadrágban, a két lábon járó összeférhetetlenség az amerikai kormányban, influenzajárvány Magyarországon, a legfontosabb hírek pedig a 444 napindító hírlevelében.
Ráadásul az osztályon mindenki egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozik, vagyis vélhetően a rendes munkaidejében végzi a fizetős vizsgálatokat és beavatkozásokat is.
Egy közbeszerzési tervben találtunk rá arra az információra, amit hetek óta próbálnak titkolni.
Hadházy Ákos ezúttal Szalkszentmártonban talált példát az uniós források látványos és szembeötlően hatékony felhasználására.