A hatóságok nem közölték, hogy pontosan milyen fegyverből és milyen távolságból lőttek egymásra.
A szülőföldjüktől 7 ezer kilométerre vesztették életüket, kevés ennél értelmetlenebb halál van.
Súlyos beteg volt.
96 éves volt.
A drogfüggő színészt ellátó banda tagjai, köztük két orvos ellen tavaly nyáron emeltek vádat.
Halálának körülményeiről egyelőre nincs hír.
A parton a mentők várták, de nem sikerült az újraélesztés.
Fricsi Dórát a helyszínen újraélesztették, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A színész októberben lett volna 65 éves.
Katonai felelős beosztott hivatallal való visszaélése ügyében zajlik a nyomozás. Szijjártó Péter arról beszélt, hogy nincs ilyen vizsgálat.
Nyilvános a halotti anyakönyvi kivonat.
Bevezette az országot a NATO-ba és az EU-ba, vádolták emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésével, alapított pártot, az első szabadon választott elnök volt. Ion Iliescu 95 évet élt, tüdőrákban halt meg.
67 éves volt.
A bajtársai nem tudták újraéleszteni.
A 73 éves férfit 53 év börtönre ítélték gyűlölet-bűncselekmény miatt. A fiúra és az édesanyjára azért támadt rá, mert muszlimok voltak.