LEGYEN MÁR REND, AZ ISTENÉRT!!!
Egy 2013-as orosz törvény megtiltja, hogy "nem hagyományos" szexuális kapcsolatokat mutassanak meg az újságok, tévék.
Az IKEA 10-ig marad nyitva, és más plázák is éjszakázni fognak, hogy ellensúlyozzák a vasárnapi zárás veszteségeit.
Az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság jelentése nyomán. Update: a döntés csak az amerikai piacot érinti, nálunk mások a méretek.
Rég nem tökölnek azzal, hogy valóban berendezzenek egy szobát és beleültessenek egy elvált férfit vagy egy ázsiai kislányt, majd azt lefotózzák.
Sajnos csak pár szerencsésnek, és sajnos csak Sydneyben. Na de akkor is!
Nem ez az első eset, hogy kiderül, a svéd multi profitált a hidegháborús helyzetből.
Az IKEA tudomására jutott egy olyan eset, amikor a gyermek az ágyba húzta a hálót, és az összecsomózódva a nyaka köré tekeredett.
Aki beolvasott azoknak, akik összevissza vásárolnak.
Ugye maguknak is feltűnt, hogy az Ikeában mindenki egy irányba halad?
A harc azóta is zajlik érte. Lassan megtanul majomként viselkedni.
Alkalmazottakról gyűjthettek személyes adatokat.