irak

Irakban az ISIS, Szíriában az iszlamista lázadók törtek előre

Nagyon sok iraki kormánykatona meghalt, és az ISIS megkaparintott egy duzzasztóművet is.

Markó Ferkó
háború

Új vasfüggöny áll a bolgár-török határon

Az ISIS megjelenése és a szíriai polgárháború borzalmai rengeteg embert hajtanak a biztonságosnak vélt EU felé. Sokuk csak eddig a kerítésig jut, ahol aztán jól megverik a határőrök, majd hazaküldik.

Sarkadi Zsolt
külföld

Ide küld Magyarország száztíz katonát

A héten szavazta meg az országgyűlés, hogy katonákat küld az ország az iszlám állam ellen. Ez vár rájuk.

Botos Tamás
Külföld

Megölték Szaddám Huszein egykori helyettesét

Király András
külföld

28 halottja van a bagdadi merényletsorozatnak

Király András
külföld

Elítélték a Blackwater Niszur téri mészárlásért felelős zsoldosait

Egyikük életfogytigtlant, a három másik fejenként 30 évet kapott a 2007-es Niszur téri mészárlásért.

Herczeg Márk
háború

3000 éves asszír város műemlékeit rombolta le az Iszlám Állam

Kalhu, azaz Nimrud városában pusztítottak, amit értek.

Horváth Bence
külföld

Szijjártó: Az Országgyűlésnek meg kell szavaznia, hogy Magyarország katonákat küldjön az IS ellen

Botos Tamás
POLITIKA

Ebbe az ostromba sűrűsödött Irak minden kegyetlensége

Egyhavi ostrom után egy iráni hadvezér vezetésével, és amerikai bombázókkal Irak visszafoglalta Tikritet az Iszlám Államtól. A síita ostromlók megcsonkított holttesteket és felperzselt házakat hagytak maguk után. Bosszút álltak, mert a nyáron 1700 társukat lőtték le a folyóparton. E város történetében minden benne van, amitől Irak ennyire borzalmas.

Magyari Péter
háború

Újabb barbárság: most Hatra városát veri szét az ISIS

Kalapáccsal ütik, AK-47-sel lövik az Unesco világörökségét képező kétezer éves óvárost.

Botos Tamás
külföld

Elfoglalta Tikritet az iraki hadsereg

Markó Ferkó
külföld

Az iraki hadsereg Tikritbe ért

Sarkadi Zsolt
külföld

Robbantássorozat Bagdadban

Király András
külföld

Majdnem olyan csúnyák a női jelmezbe bújó ISIS-esek, mint egy lefejezés

Nehéz napokat élnek át az utóbbi hónapok sztárterroristái. A korábban verhetetlennek tűnő ISIS egy ideje visszaszorulóban van, most pedig már több fronton is támadják őket a kurdok, az iraki hadsereg és a nyugati szövetségesek vadászgépei.

Bede Márton
külföld

Katolikus templomot rombol az ISIS

A moszuli rendház harangtornyain már a terrorszervezet zászlói lobognak.

Sarkadi Zsolt
külföld