Katolikus templomot rombol az ISIS

külföld
2015 március 16., 14:31
comments 81

Az Irak északi részén lévő Moszult lassan egy éve tartják az ISIS nevű terrorszervezet fegyveresei. A terroristák az utóbbi hetekben módszeresen megkezdték az olyan kulturális és régészeti értékek rombolását, melyek szerintük összeegyeztethetetlenek a szunnita iszlám tanításaival. A moszuli múzeumban asszír műkincseket törtek össze, majd bulldózerekkel ment neki az UNESCO világörökségi listáján is szereplő több ezer éves, szeleukida majd pártus ellenőrzés alatt álló Hatra romvárosnak.

photo_camera Forrás

Most Moszul egyik legrégebbi keresztény templomát, a város északi részén található Szent György templomot. Az épület korábban rendházként üzemelt, a keresztény templom asszír romokra épült a 19. században.

photo_camera Forrás

Az ISIS vandáljai egyelőre nem tettek igazán komoly kárt az épületben, egyelőre csak a keresztény szimbólumokat verték szét, így sárkányölő Szent György szobrát és mozaikjait, valamint az épületen található kereszteket. A harangtornyokra a terrorszervezet zászlaját tűzték ki.

photo_camera Forrás

Nem tudni, hogy belül mekkora kár érte a templomot, de valószínűleg ott sem a régi már, a terrorszervezet ugyanis egy ideje börtönnek használja.

photo_camera Forrás

(Vocativ)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.