irak

Fegyvert kérnek amerikai legyőzőiktől az anbari törzsek

Ramadit elfoglalta az Iszlám Állam a hétvégén. A városban élő törzsek 10 éve még az USA elleni ádáz felkelésekben jeleskedtek, most viszont Amerikából remélnek segítséget. Irán nekimenne a városnak, de ebből a helyiek nem kérnek. Az iraki pokol nem csillapodik.

Magyari Péter
háború

Oroszország igyekszik rohadt sok fegyvert eladni Iraknak és Szíriának

Persze csak azért, hogy a két ország "kiűzhesse a terroristákat területéről".

Király András
külföld

Obama helyi törzseket fegyverezne fel az Iszlám Állam ellen Irakban

Ramádi elvesztése az eddigi legsúlyosabb vereség a terroristákkal szemben az iraki kormány számára.

Horváth Bence
külföld

Az IS elfoglalta az iraki Ramadit

Nyár óta nem tudtak ekkora várost leigázni. Az iszlamisták tankokat is zsákmányolhattak. A város csak 110 kilométerre fekszik Bagdadtól.

Botos Tamás
külföld

Ramadiból kivonult az IS, de elfoglalta Palmürát

A frissen elfoglalt városban felbecsülhetetlen értékű római emlékek vannak.

Botos Tamás
külföld

Amerikai tengerészgyalogosok megölték az ISIS egyik vezetőjét

Botos Tamás
külföld

Az IS fegyveresei támadásba lendültek

Botos Tamás
külföld

Kitörtek a rabok egy iraki börtönből

Verekedés tört ki a rabok között, majd tűzharc következett a rendőrökkel. Sokan meghaltak, több száz rab szökhetett meg.

Tbg
háború

Luxushotelt nyit az ISIS

Botos Tamás
külföld

Május végén indulnak a magyar katonák Irakba az ISIS ellen

6 összekötő tiszttel, 110 katonával és egy 27 fős itthoni készenléti egységgel megyünk a terrorállam ellen.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Az elképesztő munkabírású Szijjártó Péter Bagdadig cipelte a munkáját

Herczeg Márk
politika

Háromszáz jazidi foglyot végzett ki az Iszlám Állam

A terroristák több ezer embert ejtettek fogságba még tavaly.

Horváth Bence
külföld

Váratlanul Irakba látogatott a kanadai miniszterelnök

Sarkadi Zsolt
külföld

Az iraki majális is csak olyan, mint bármelyik másik

Herczeg Márk
ünnep

185 fogságba ejtett katonát végzett ki az Iszlám Állam

Egy iraki támaszpontot foglaltak el a terroristák.

Horváth Bence
külföld