Nem lehet megerőszakolni anyát és a lányát is, és apa és fia nem erőszakolhatja ugyanazt a rabszolgát.
Ezzel lassan végleg sikerül átvenni az irányítást a város fölött.
A fejeket pedig kövek tetejére állították ki egy út mellett útjelzőként. Szigorúan 18+os tartalom.
Ha sikeresen zárul a hadsereg karácsonyi hadművelete, eltűnhetnek a szélsőségesek a főváros közvetlen közeléből.
A Reuters megszerzett egy dokumentumot, amiben az Iszlám Állam azt szabályozza, mikor lehet emberi szerveket kioperálni. Eszerint szervkereskedelemmel is foglalkozhat a terrorcsoport.
Irak bejelentette, hogy Ramadi központját támadja.
Legalábbis a terrorellenes koalíció amerikai vezetője szerint.
Szerintük ez volt az első friendly fire. Tízen vesztették életüket.
Hogyan máshogy, mint egy új kivégzős videóban.
A Dortmund közelében lévő befogadóállomáson őrizetbe vett férfiról szíriai ellenzéki aktivisták úgy tudják, hogy az olajban gazdag szíriai Deir-ez-Zór tartományban volt 2013 óta az ISIS közepes beosztású „tisztségviselője”.
Csetben esküdtek hűséget az Iszlám Államnak, nem nyilvánosan.
A török állami hírügynökség szerint a szíriai határ közelében tartóztatták le a férfit.
A támadó elmenekült, keresi a rendőrség.
Még egy videón is szerepel a 23 éves ikerpár.