Lancaster polgármestere szerint a hajléktalanok megölik a város polgárait. Azt azért hozzátette, hogy nem mindegyikük gyilkos.
„A megalapozott gyanú nem parttalan fogalom és nem bármely bűncselekmény gyanúját jelenti, a felmutatott bizonyítékoknak konkrét bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját kell alátámasztaniuk!”
A bizarr incidens után Németországban a kancellár védelmével megbízott biztonsági szolgálatoknál vizsgálat indult.
A rezsibiztos módosítaná a Btk.-t a csepeli droglaborügyben született bírói döntés miatt.
Azt kéne bizonyítani, hogy a hetvenes éveikben járó férfiak az egyébként nem illegális anyagokat azért tárolták, hogy drogot gyártsanak, de egyelőre még következtethető formában sincs utalás erre.
A rendőrök gyanúja beigazolódott.
Az új drogtörvény sok ponton értelmezhetetlen, de az értelmezhetőség valószínűleg nem is volt célja a törvényhozásnak, amely politikai haszonhúzásból szigoríthatta a drogtörvényt. Egy addiktológust és egy büntetőjogi ügyvédet kérdeztünk az új törvényről.
A kábítószerkereskedőktől akár az ingatlanukat is elkobozhatják, a visszaeső kereskedők pedig nem bocsáthatók feltételes szabadlábra.
A törvénycsomagot kedden nyújtja be a kormány az országgyűlésnek, jelentette be Horváth László drogügyi kormánybiztos.
A Nautilus elnevezésű akcióban a teljes tavalyi portugál kokainfogás egynegyedét meghaladó drog került a hatóságok kezére.
A kábókormánybiztos szerint a jövőben a gyanúsítottnak kellene bizonyítania, hogy nem drogkereskedelemből szerezte a vagyonát, nem pedig a hatóságnak az ellenkezőjét.
446 embert igazoltattak, nyolc embert elfogtak, kettőt előállítottak
Romló egészségi állapota miatt telepítették haza Franciaországba.
Trump a kínai árukra 10, a kanadaiakra és a mexikóiakra 25 százalékos vámot vetett ki.
Ezzel kb. 45 ezer adag drogot vontak ki a forgalomból.