Az állatot, aminek volt még ereje visszaszaladni a korábbi gazdájához, sikerült megmenteni.
Életveszélyesen megsérült.
A 20 éves J. T. egy vitának akart véget vetni így.
B. Zsolt két társával bántalmazta áldozatát, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.
De tuti ami tuti, viperával és boxerrel is megverték, majdnem belehalt.
Kiskunfélegyházán kapták a férfit, aki a gyanú szerint vasárnap több késszúrással megölt egy idős nőt.
Egy törvénytelenül legeltető pásztor támadta meg.
Kovács Imre sérülései nem életveszélyesek.
A rendőrség azt írta, a gyanú szerint „a vita hevében a férfi egy késsel a sértettnek hámhorzsolásos, könnyű sérüléseket okozott”.
A késelőt elkapták, előzetes letartóztatásba helyezték.
A 20 éves gyanúsított Ercsiben késelt meg újév napján egy 22 éves helyi lakost.
A cseh teniszezőnő sérülése súlyos, de nem életveszélyes, rablótámadás áldozata lett.