A Fidesz frakcióvezetője egy nappal Semjén Zsolt kiborulása után még megelégedett egy Zsolti bácsi személyét találgató poszttal. Utána viszont agresszív letámadásba kezdett, konkrét fenyegetésekkel. Mindenféle tényalap nélkül.
A Semjén-ügyet, ahogy mindig mindent narratívaépítésre, és vélt vagy valódi ellenfeleinek megtámadására használja Orbán. A 444 ismét célkeresztbe került. Pedig minden, amit valaha a Szőlő utcai botrányról leírtunk, helytállló.
Lázár szerint valakik napok óta építenek egy hamis narratívát, de „a támadás teljesen alaptalan (...) ezért is üt annyira szíven”.
Ráncot vethetett a tiszás extábornok dzsekije, a miniszterelnök már ott tart, mintha Ruszin-Szendi Romulusz pisztollyal hadonászva mondott volna beszédet.
A hatalom újabb lejárató kampányt indított az Átlátszó oknyomozó műhely ellen, épp a szabad sajtó ünnepén. A nemrég létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatalt használják erre a célra. A maradék független sajtó kiáll a megtámadott szerkesztőség mellett.
Ami arról szól, hogy az Orbán-rendszer médiagépezete hogyan járatja le fekete kampányokkal a hatalom ellenségeit.