lopás

4,5 kilométernyi kábelt loptak el a bezárt vasúti mellékvonalról

36 faoszlopot vágtak ki feltűnésmentesen.

Botos Tamás
bűnügy

Továbbra is Rogán Cecíliáék médiacégének van a legjobb üzleti modellje

A propagandaminiszter volt felesége és Sarka Kata megvárta a választást, hogy tudassa: megint ki tudott venni 1 milliárd forintot a bulvárkiadójukból.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ellopták a Balkan Fanatik kisbuszát, szó szerint tokkal-vonóval

Szeretnék visszakapni, legalább a hangszereket.

Urfi Péter
bűnügy

100 milliós kárt okoznak évente a rongálók a MÁV-nak és a Volánnak

Elkaptak egy graffitist, aki egymaga 17 vasúti kocsit fújkált össze, most próbálják behajtani rajta a 2,4 milliót.

Szily László
gazdaság

Ragasztószalaggal lopták a pénzt Zalában egy templom perselyeiből

Három hét alatt ötször fosztották ki a templomot, négyszázezer forint volt a zsákmány.

Haász János
belföld

19 millió forintot lopott egy barátjától egy budapesti férfi, mert ugyanaz volt a netbank és a képernyőfeloldó kódja

A telefon kódját több alkalommal kérte el barátjától, hogy zenét hallgathasson.

Fődi Kitti
bűnügy

Lopott, tetten érték, elmenekült, 2 órával később megint lopott, megint tetten érték, de már nem tudott elmenekülni

A szolnoki férfi többek között ágvágót, benzines láncfűrészt és aggregátort lopott (volna).

Herczeg Márk
bűnügy

Kihallgatták a sajttolvajokat

Ruhájukban, táskáikban és csomagjaikban csempésztek ki a munkahelyükről tejtermékeket egy veszprémi tejüzem dolgozói, hogy aztán eladják őket.

Solti Hanna
bűnügy

Kifosztotta, majd saját lakattal zárta vissza a templomi perselyt a mórahalmi mestertolvaj

De sajnos lebukott az új lakattal, és tetten is érték.

Herczeg Márk
bűnügy

Az ikertestvérének adta ki magát a bűnöző, de az orrán lévő anyajegy lebuktatta

Nem jött be a tökéletes trükk Esztergomban.

Herczeg Márk
bűnügy

CÖF: Amikor egy fekete nő másolta a Dead Kennedyst, nem voltak olyan érzékenyek

„Mindezek alapján kérjük az érintetteket, hogy fejezzék be a cirkuszolást” – kérte a CÖF-CÖKA.

Herczeg Márk
POLITIKA

Körözött francia kamiont próbált átvinni a határon egy bolgár sofőr

‌‌A 8 millió forint értékű kamiont a Makói Rendőrkapitányság nyomozói lefoglalták.

Herczeg Márk
határ

Az elektromos kerékpárjára gumipókkal rögzített ládában vitte haza a lopott sertéseket

Közel kétszáz sertést vitt el, ezek többségét eladta, de párat megtartott magának.

Benics Márk
bűnügy

Alkohollopás közben teperték le a Savoya Park vagyonőrei a férfit, aki rosszul lett, majd meghalt az intézkedés során

Hiába kezdték meg azonnal az újraélesztését.

Molnár Kristóf
bűnügy

Visszavitték a Spagettievő/hányó Lányt

Az ügy meg:oldódott.

Benics Márk
siker