Megjelent a rendelet.
Így már kilencen vannak.
Lázár Jánosnak azután jutott eszébe eltüntetni a nyilvános felületet, hogy a Válaszonline ennek segítségével írt arról, Tiborcz és köre építheti be a Svábhegy maradékát.
A gyerekeket műtétre Pécsre, Debrecenbe és Budapestre kellett szállítani, mert a műtő nem volt alkalmas a beavatkozásokra.
A következő két évben összesen több mint 4,5 milliárd forintot.
Van, amire mindig, bármilyen körülmények között van pénz az államkasszában.
Főpolgármester-jelölti indulása miatt visszavonták a kinevezését.
Egyikük másik fontos megbízatást kapott.
Biztosra mennek.
Az árstopos plakátokat újabb kék plakát váltja a boltokban.
Szijjártó Péter még áprilisban állapodott meg a módosításról moszkvai utazása alatt.
Pintér Sándor módosította a rendeletet.
Ebből 27,5 milliárd forintot a Külügyminisztérium kapott.
Utólag írtak át egy rakás régi és új kormányrendeletet a főispánok és vármegyék miatt, egészen vicces eredmények jöttek ki.
Igaz, eddig sem volt túl sok értelme a szabálynak.