Nem lehet annyira csóró az állam, hogy a vidéki sportszervezetek ne kapjanak még több közpénzt

gazdaság
március 22., 11:03

A Pénzügyminisztérium szerint válságokban is helytálló magyar költségvetés helyzete idén is elég pocsék. Két hónap alatt már összejött az éves hiánycél 68 százaléka, naponta 47,6 milliárd forint mínusz termelt az állam februárban. Lázár János építési és közlekedési miniszter pedig a minap lengette be újabb állami beruházások leállítását, illetve elhalasztását.

Ilyen előzmények ismeretében mi sem lehet természetesebb, mint az, hogy egy kormányhatározat módosításával még több pénzt adnak a sportszervezetek támogatására.

A kormány a kiemelt fővárosi sportegyesületek mellett összerakott még 2021-ben egy listát a kiemelt vidéki sportszervezetekről is, és mindkettőre elkészített egy 2026-ig szóló támogatási programot. A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozattal ezúttal a vidéki szervezetek támogatásához nyúlt hozzá Orbán Viktor.

A pécsi sportélet vesztese a kormány módosításának, alacsonyabb kategóriába sorolva kevesebb pénzt kaphatnak.
photo_camera A pécsi sportélet vesztese a kormány módosításának, alacsonyabb kategóriába sorolva kevesebb pénzt kaphatnak. Fotó: PEAC

Az egyik legfontosabb változás, hogy kicsit hozzányúlt a kormány a támogatottak köréhez, a másik pedig, hogy a támogatási összegek is jelentősen megemelkedtek. A kiemelt szervezeteket a kormány három kategóriába sorolta be:

  • az 1. kategóriába azok kerülnek, akik legalább 14 szakosztállyal rendelkeznek, vagy 1000 helyett most már 1300 igazolt sportolójuk van (ilyen például a Nyíregyházi Sportcentrum, vagy a Győri Atlétikai Club)
  • a 2. kategóriába azokat sorolta, akiknek maximum 7 szakosztálya van, és 700 helyett már 750-nél több igazolt sportolója (a szolnoki, szombathelyi és a kaposvári sportszervezet),
  • a 3. kategóriában pedig azok vannak, akik minimum 5 szakosztállyal 350 igazolt sportolóval rendelkeznek (például a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club).

Ennél azonban érdekesebb, hogy az egyes kategóriában sokkal több támogatáshoz juthatnak az érintettek:

  • az 1. kategóriában az eddigi 300 millió forintos támogatás mostantól 300 millió és 500 millió közé eshet,
  • a 2. kategóriában az eddigi 220 millió helyett 220 millió és 300 millió forint közötti összeget kaphatnak,
  • a 3. kategóriás sportszervezetek pedig 25-180 millió helyett már 28-220 millió forintos támogatást is kaphatnak az államkasszából.

Egy vesztes azonban van: a pécsi sportélet. A 2021-es kormányhatározatban még az 1. kategóriába sorolta a kormány 300 milliós támogatással, a friss határozatban pedig már a 3. kategóriában található, vagyis legfeljebb 220 millió forintot kaphat a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club.

A három kategóriában szereplő összesen 23 sportszervezet idén legfeljebb 7 milliárd forinton osztozhat, de minimum 2,8 milliárdot biztosan kaphatnak.

Az Orbán Viktor jegyezte kormányhatározatban egyúttal felkéri a kormány a honvédelmi minisztert is, hogy a határozat megjelenését követő 60 napon belül gondoskodjon a sportszervezetek idei feladatainak megvalósulásának támogatásáról.