A jegybank ingatlanos cégének felügyelőbizottságát egy olimpiai bajnok is színesíti, akit tavaly a Fidesz polgármesterjelöltjeként 70:28-ra vertek a II. kerületben.
A volt jegybankelnök korábban azt mondta, hogy az ÁSZ jelentésének 80 százaléka hamis, 20 százaléka pedig igaztalan.
A Bánki Erik vezette gazdasági bizottság tagjai bő két órával a kedd délelőtti ülés előtt ismerhették meg a tervezetet, bár államtitkárok már hétfőn tárgyaltak róla. A jegybank nem alapíthat többé vagyonkezelő alapítványt, jegybanki alapítvány nem folytathat vagyonkezelést ezután – kivéve a százmilliárdokat eltapsolt PADME-t.
Egy talán elfeledett történet, ami Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése után 9 hónappal kezdődött, és 9 évvel később Matolcsy Ádámnál fejeződött be. A közvagyon kiszervezésének újabb remek példáját, az V. kerületi ingatlan sztoriját mutatjuk be.
Egy pécsi ügyvéd szerezhetett információkat az Opus egyik vezetőjétől.
Az MNB-alapítvány, amelynek eredetileg szánták, ma már csak bérlője az ingatlannak, és havi több tízmilliót fizet érte Matolcsy fiának. Az Úri utca 72. története a közvagyont magánvagyonná alakító alapítványosdi tökéletes példája.
Ez már kiterjed 2024-re, sőt, 2025 első időszakára is.
A Tisza Párt elnökével szemben bennfentes kereskedelem gyanúja miatt indítottak eljárást, emiatt kérdéseket küldött neki az MNB. Magyar Péter pedig erre betelefonált.
A miniszterelnök javaslatára.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke azt mondta, törvényi szinten is módosítanák a jegybank hatáskörét, leszűkítve azokat az alapfeladatokra.
A volt jegybankelnök fia azt is mondta, megritkult a kommunikációja a crew oszlopos tagjaival, Somlai Bálinttal és Száraz Istvánnal.
Az MNB-alapítványok bő tíz éven át nagyjából azt csinálhattak, amit akartak. Több száz milliárd forint elégett, Matolcsy körei dúsgazdagok lettek. A Fidesznek nehéz lesz eltávolítani magától az ügyet, amelyben rengeteg az összefonódás fideszes (ex)politikusokkal, körökkel, kinevezettekkel.
A jegybankelnök szerint a vámháború miatt az alacsonyabb növekedési és a magasabb inflációs kockázatok Magyarországra is hatással lehetnek.
Hat év után ismét a befektetési jegyek a legnépszerűbb értékpapírok a lakosság körében.
Amikor 2021 nyarán mindenki a covid miatti lezárások feloldásának örült, Száraz István és köre mással volt elfoglalva.