Egy MNB-alapítvány megvette, egy Matolcsy-haver felújította, majd Matolcsy Ádám cégéé lett az egykori budavári kincstárépület

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

Távozása előtt egy héttel, 2025 február végén Matolcsy György tartott egy könyvbemutatót a Magyar Nemzeti Bankban. A könyvnek 12 év a stabilitás szolgálatában a címe, de az előadásnak, amelyben ezt bemutatta, még beszédesebb a címe: A második jegybanki aranykorszak.

Meglehetősen szerénytelenül a könyvnek és az előadásának is a saját, 12 éves jegybankelnöki munkájának dicső bemutatása volt a célja. Most nem vállalkoznék arra, hogy a több mint egyórás beszéd minden állítását értékeljem, mindössze egy diára szeretnék koncentrálni. „Ennyit tudott a Pallas Athéné Alapítványokon keresztül adni a jegybank Magyarországnak” – vezette fel ezt a részt Matolcsy és közben az alapítvány „értékteremtő munkájának” néhány részlete volt felsorolva a háta mögött.

A vonatkozó dia bal oldalára eső ingatlanfelsorolásban nagyrészt nincsenek benne azok a rendkívül értékes épületek, amelyek egykor a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak tulajdonában voltak, de mára már a fiához köthető cégekéi. A második sor ötödik tételeként azonban ott szerepel az Úri utca 72. Ez a ház azonban az előadáson bemutatottakkal ellentétben már nem az alapítványé és így nem „Magyarországé”, ahogy arról Matolcsy beszélt. Hanem egy, a fiához kötődő cégé.

Matolcsy György „A második jegybanki aranykorszak” c. előadása 2025. február 27-én.
Forrás: MNB

A várbéli Úri utca 72. címen álló háznak rendkívül különleges története van, talán még a Várnegyedben is kiemelkedő.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Háromszintes wellnessbunkert épít a Budai Vár oldalába az MNB alapítványa

35 méter mély, uszodákkal, szaunákkal kibélelt komplexum foglalja el a Várnegyed nyugati oldalát. Jó eséllyel soha nem tudjuk meg, mennyi pénz megy el erre.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Matolcsy Ádám tényleg lakott a jegybank által korábban 1,3 milliárdért vett villában, és úgy tűnik, jól is érezte magát

Mert vissza is költözne, ha úgy hozza az élet.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Matolcsy Ádám & Co., az élet közpénzben lubickoló császárai

A jegybankelnök fiának haverjaihoz néhány éve érkeztek meg az első tízmilliós támogatások a jegybank környékéről. Ma már milliárdos MNB-megbízásokból gazdagodnak.

Rényi Pál Dániel
élet

Ugyanaz a cég újítja fel a jegybank székházát, amelyik nyaralót épített Matolcsy György fiának

Kipróbálták, bevált.

Czinkóczi Sándor
építészet

Fullpanorámás mezőgazdasági melléképületet épít magának Balatonfüreden Matolcsy Ádám

Amit azért pihenésre is használni fog. A kivitelező a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez, a Matolcsy Ádám cégvásárlását is hitelező Szemerey Tamáshoz köthető, a Pallas-alapítványoknak is bedolgozó Raw Development.

Király András
POLITIKA

Matolcsy Ádám kétszázmilliós luxuslakást kapott használatra Szemerey Tamástól

Mindenki olyan nagybácsira vágyik, mint amilyen Szemerey Tamás. A jegybankelnök unokatestvére másfél év alatt kb. nyolcszázmilliót költött a jegybankelnök fiára.

Király András
bűnügy

Trükkös kölcsönszerződéssel passzolták volna át Matolcsy Ádám baráti körének a jegybanki alapítványok vagyonkezelő cégét

A jegybanki alapítványok vagyonkezelője úgy adta volna kölcsön 5 évre az alapkezeléssel foglalkozó leányvállalatát, hogy annak a tulajdonjoga átszállt volna a Matolcsy-cégbirodalom címén elérhető, Száraz Istvánhoz köthető magántőkealaphoz. Mindezt Matolcsy György utolsó előtti jegybankelnöki munkanapján.

Windisch Judit, Haász János
gazdaság

„Több bűncselekmény gyanújával” feljelentést tett a Számvevőszék az MNB-alapítványok gazdálkodása miatt

Átláthatatlan cégháló, magántőkealapok, 100 milliárdos nagyságrendű veszteség: 370 oldalas jelentést készített a Számvevőszék a Matolcsy György vezette MNB alapítványainak gazdálkodásáról.

Haász János
gazdaság

Az MNB-alapítványos közpénzherdálós sztori mérlege: még a legjobb esetben is 40%-os vagyonvesztés

266 milliárd forint volt a jegybanki alapítványok induló vagyona, ami akár 460 milliárd forint lehetne, de ebből csak 283 milliárd forint van meg. Az is jó eséllyel csak papíron.

Székely Sarolta
gazdaság