Matolcsy Ádám kétszázmilliós luxuslakást kapott használatra Szemerey Tamástól

bűnügy
2016 július 19., 06:02
comments 143

Ha valaki netán aggódna Matolcsy György jegybankelnök Ádám fiáért, ne tegye. Jól megy a fiatal vállalkozó sora:

  • fél éve egy veszprémi bútorgyár tulajdonosa lett, a félmilliárdos vásárlást rokona, Szemerey Tamás finanszírozta a jegybank növekedési hitelprogramjából;
  • tavasszal egy körpanorámás nyaralót, akarom mondani, gazdasági melléképületet kezdett építeni Balatonfüreden, a kivitelező a Szemerey Tamáshoz köthető Raw Development;
  • a Népszabadság értesülései szerint ugyanez a cég újította fel ötvenmillió forintos keretből azt a kétszáz millió forintos budapesti loftlakást is, amit Szemerey Tamás vásárolt, de átengedte a használatát Matolcsy Ádámnak.

Szemerey tehát - aki közben elég sok, közvagyon-jellegét elvesztő jegybanki pénzt markolt fel az elmúlt években - egy-másfél éven belül saccra 800 millió forinttal támogatta meg a fiatal vállalkozót. Most koncentráljunk a legutóbbi ajándékára, amiről eddig még nem írtunk:

a budapesti loftlakásra.

Ez a címlapképünkön is látható, XIII. kerületi Riverloft-ház egyik legnagyobb alapterületű tetőtéri lakása, amit a Kaláris-Haris Üzletház Kft. vásárolt meg. A cég 20 százalékban Szemerey Tamás és felesége, 80 százalékban Szemerey Tamás sógórnőjének a tulajdona. A cég 2016 januárjában kapott 509 millió forintos jelzáloghitelt Szemerey Tamás Növekedési Hitelbankjától, hogy megvásárolja a Haris köz 6. szám alatti ház földszinti üzlethelyiségét. Ezzel egyidőben vettek le 150 millió forint jelzálogot az egy évvel korábban megvásárolt, 230 négyzetméteres, két szintes riverloftos lakásról, amit 2015-ben újított fel a Raw Development, amely időközben eltüntette a látványterveket a honlapjáról, ahol a referenciák között szerepelt Matolcsy Ádám balatoni nyaralója mellett - amit időközben a honlapon is mezőgazdasági melléképületnek neveztek át nyaralóról.

Matolcsy Ádám a Népszabadság megkeresésére azt írta, hogy nincs lakása a Riverloft lakóparkban, ő 2010-ben, 24 évesen egy I. kerületi, 110 négyzetméteres lakásnak lett a tulajdonosa. A Riverloft-ház portaszolgálatán viszont megerősítették, hogy Matolcsy Ádám az épületben lakik, egy szemtanú szerint pedig legalább egy éve használja sajátjaként a luxuslakást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.