Matolcsy unokatestvére mintha leginkább olyan cégeket hitelezne, amelyek személyesen hozzá kötődnek

gazdaság
2016 május 04., 09:49
comments 199
  • Megnéztük, kit hitelez Matolcsy unokatestvérének, Szemerey Tamásnak a Növekedési Hitel Bankja
  • Kiderült, hogy főleg Szemereyhez kötődő cégeket, rokonokat és egy jól behatárolható üzleti kört finanszírozott
  • A hitelek forrása az MNB támogatott Növekedési Hitelprogramja, és a Pallas alapítványok betétjei
  • Vajon mire kell figyelnie a Matolcsy György irányította felügyeletnek ennél a banknál?

Szemerey Tamás, egy ismert magyar vállalkozó 2014-ben úgy döntött, vesz egy bankot. Választása az EvoBankra esett, ami a magyarországi bankok közül az egyik legkisebb. A vásárlás után egy hónappal, 2014 novemberben át is nevezte a bankot Növekedési Hitel Banknak, ami szinte azonnal fúvódni kezdett, mint egy lufi: rejtélyes módon nőni kezdett a betétállomány, a céges hiteleket pedig szórni kezdték ezerrel.

Hogy mennyire pirinyó az Evo/NHB a nagy bankokhoz képest, ez az ábra mutatja:

photo_camera Milliárd forintban. A Növekedési Hitel Bankban 2014 végén a magyar bankrendszer mérlegének 0,14 százaléka volt.

Persze ami igazán figyelemreméltóvá tette ezt a bankot, az az, hogy a tulajdonos Szemerey Matolcsy György MNB-elnök unokatestvére és bridzspartnere, továbbá hogy a bank ugyanazt a nevet választotta, mint György emblematikus vállalati ingyenhitel-programja, a Növekedési Hitelprogram (nhp) – szándékos a névválasztás, hiszen a bank honlapja szerint leginkább az nhp-hitelek közvetítésével foglalkoznak.

Aztán kiderült, hogy Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám bútorgyár-vásárlását is a Növekedési Hitel Bank finanszírozta. Aztán az is kiderült, hogy Száraz István médiacégét is ez a bank hitelezte.

Száraz István Matolcsy Ádám, illetve Szemerey Tamás unokaöccse, az NHB-felügyelőbizottsági tag Szemerey Bertalan baráti köréhez tartozik.

Legutóbb pedig arra derült fény, hogy nem akárki tette a pénzt ezerrel ebbe a minibankba: a Matolcsy György-féle alapítványok, amelyek 2015 elején számításaink szerint már egy 30-40 milliárd forint körüli összeget tartottak itt olyan betétben és állampapírban az NHB-nál vezetett értékpapír-számlán, ami után jóval alacsonyabb kamatot kaptak, mint a jegybanki alapkamat. Ez egyben azt is jelenti a 2014 végi közzétételek alapján, hogy az NHB-nak akkor nem nagyon volt (és valószínűleg most sincs) más betétese, mint a Pallas alapítványok, és cégeik – mint a Kecskeméti Duális Oktatás, aminek 12 millárdos alaptőkéje szintén járt az NHB-s számláján, és vezérigazgatójaként nem más nyilatkozik, mint Szemerey Tamás unokatestvére (és a kecskeméti polgármester férje), Szemerey Szabolcs.

Szóval mégis, mi folyik ebben a bankban?

Felvetődik például az a kérdés, hogy a jegybanki alapítványoktól nagyon olcsón kapott forrást (betétet) egészen pontosan mire fordítja ez a bank. A banki alaptevékenység ugye az, hogy betétet gyűjtenek, amiből hiteleznek vagy értékpapírokat vesznek, és utóbbin próbálnak többet nyerni, mint amit az előbbiért cserébe kifizetnek. Ez azért is fontos, mert a jegybanki alapítványok óriásvagyonának jelentős része itt van, kérdés tehát, hogy például biztonságos befektetési politikát folytat-e ez a bank. Hiszen ha bedől – ami minden banknál benne van a pakliban –, akkor milliárdokkal csappan az alapítványok vagyona.

Alámerültem hát gyorsan a cégbírósági iratok mélyére, megnéztem, melyik cégek tulajdonára jegyzett be zálogjogot az NHB, milyen tulajdonosi kör van a cégek mögött, és a szerződések mekkora hitel folyósításáról voltak.

Gyors eredménylista:

A Növekedési Hitel Bank 2014 ősze és 2016 áprilisa között nagyjából 6,2 milliárd forint céges hitelt folyósított. Ezek forrása kivétel nélkül mindig a Magyar Nemzeti Bank nhp, illetve a kisebb cégekre kitalált nhp+ programja volt – azaz az MNB 0 százalékos kamattal adta tovább a forrást az NHB-nek, aki aztán még mindig jó olcsón, maximum 2,5 százalékos kamattal adhatta tovább a pénzt a cégeknek.

Valahogy így oszlanak meg az NHB által folyósított hitelek:

A banktulajdonoshoz magához, Szemerey Tamáshoz kötődő cégek összesen 1,93 milliárd forint hitelhez jutottak:

  • New Wave Production Kft. 500 millió forint
  • Qut Ingatlanforgalmazó Kft. 469 millió forint
  • E-Power System Kft. 314,2 millió forint
  • NTSC-Finance Befektetési és Szolgáltató Kft. 336 millió forint
  • Tisza Elektrometál Kft. 150 millió forint
  • Frank Digital Kft. 90,2 millió forint
  • Info-Frame-Solutions Kft. 80 millió forint

Szemerey Tamás rokonainak cégei 1,2 milliárd forint hitelt kaptak:

  • Balaton Bútor Kft. 405.2 millió forint
  • Szempont Consulting Kft. 400 millió forint
  • Klíma és Hűtéstechnológia Kft. 400 millió forint

Száraz István köréhez kötődő cégek kevés híján 1,3 milliárd forint forrást hívtak le az NHB-tól:

  • Infit Invest Befektetési Kft. 891 millió forint
  • APK-Investments Kft. 300 millió forint

Az összes többi, a bank által ebben az időszakban folyósított hitel 1,8 milliárd forint volt. Ezek nagy része, 1,35 milliárd egyébként két gigantikus balatoni kikötőfejlesztésre ment:

  • a balatonfenyvesi, káros környezeti hatásai miatt sokat kritizált óriáskikötőt fejlesztő Előny Kft.-t 690 millió forinttal,
  • az alsóörsi kikötő fejlesztését végző Bright Side Yachting Kft-t pedig 650 millió forinttal hitelezi az NHB.

(Alsóörs fontos hely Szemerey Tamásnak, hiszen itt üzemelteti a Dexion diszkót.) A többi hitel vagy nagyon apró, vagy olyan ügyfelekhez kötődik, akik már Szemerey bejövetele előtt is az Evo/NHB ügyfelei voltak – közéjük tartozik például a Somos András érdekeltségi körébe tartozó Ledora Plus, ami 93 millió forint növekedési hitelt kapott.

Saját cégek hitelezése?

Egy bank vezetője nem hitelezhet olyan céget, amiben ő maga tulajdonos vagy cégvezető (erről a hpt. 143-145. szakaszai rendelkeznek). Érthető ez a tiltás, hiszen nyilvánvalóan torz ösztönzőket teremt, ha a vállalkozó saját maga szabja meg az általa megkapott hitelek feltételeit. Egy bankárnak mindig konzervatívabbnak kell lennie, figyelnie kell a kockázatokra, különben előfordulhat, hogy egy nem realisztikus üzleti tervet megvalósító cég kapja meg a pénzt. A sok potenciális cégcsőd a bank létét is veszélyezteti.

Ehhez képest Szemerey bankja a hitelek harmadát olyan cégeknek adta, amelyek hajszálnyira vannak attól, hogy azt mondhassuk, az övéi.

A New Wave Production 500 millió forint hitelt kapott az NHB-tól, ehhez képest bejegyzésekor és az utána következő hónapokban hat alkalommal fizetett Szemerey fő cége, a Bankonzult bejegyzési illetéket a New Wave Production részére. Tulajdonosa papíron a cseh Bawaco, ami egy szlovák ex-Szemerey-alkalmazott, Ján Nagy tulajdona.

A New Wave ügyvezetője Száraz István, akinek egy másik cége, a Frank Digital annak és leánycége, az Info-Frame-Solutions együttesen 170 millió forint NHB-hitelhez jutottak.

Itt egyébként egy egészen figyelemre méltó üzleti modell körvonalazódik.

A Vs.hu kiadója, a New Wave Production Kft 500 millió támogatott hitelt kapott az NHB-tól, aztán kapott 584 millió forint támogatást a Pallas alapítványoktól. A Frank Digital kapott 90 millió forint hitelt az NHB-től, és kapott a Pallas alapítványoktól 70,9 millió forint értékű, nehezen beárazható munkát, és, mint azóta a Magyar Nemzeti Banktól megtudtam, az MNB-től még 30 millió forint munkát.

Még egyszer:

500 millió támogatott hitel -> 584 millió jegybanki támogatás, 90 millió támogatott hitel -> 100,9 millió jegybanki megrendelés.

(Mellékszál, de az MNB válaszából az is kiderült, hogy az ország legjobb elemzőit dolgoztató Magyar Nemzeti Bank is veszi a Bankonzult elemzéseit, ők havi 500 ezer forintot fizetnek értük. Így aztán nem is évi 54 millió, hanem évi 60 millió megy Szemerey cégének „elemzéseire”, amelyeket továbbra sem mernek a nyilvánosság elé tárni az MNB és az alapítványok.)

És messze nem csak ezeknél a cégeknél merül fel, hogy Szemerey saját cégeit hitelezi.

Például egészen 2013-ig Szemereyé volt a V.T.L. Kft. nevű cég, illetve annak NTSC-Finance nevű leánycége. Akkor eladta New Wave-es történetből ismert szlováknak, Ján Nagynak (pontosabban a Veneto Rest sro. nevű cégének), aki pedig 2014 őszén eladta egy Redson Kft. nevű, papíron nem Szemereyhez kötődő cégnek. A V.T.L., illetve az átnevezés utáni utódja, az Epower Systems Kft már az új tulajdonossal kötötte az összesen 650 millió forint értékű hitelszerződéseket az NHB-val (2014 november: 314 millió a V.T.L-nek, 2015 július: 336 millió az NTSC-Finance-nak).


Két elég erős jel is van, hogy még mindig köze van Szemereyhez a cégnek. Az egyik, hogy a V.T.L.-es hitelszerződésnél készfizető kezes a Kaláris-Haris üzletház, amiben Szemerey Tamás és felesége 20 százalékos tulajdonosok. A pedig már elég átlátszó, hogy 2016 márciustól lett Kecskeméti Attila az időközben E-Power System Kft-ra átnevezett V.T.L vezetője. Ő a Bankonzult Energy-ben és a szintén Szemerey-érdekeltség Immo Industry-ban is vezető posztokat tölt be.

Mellékszál, de az E-Powernek van egy alcsútdobozi telephelye is, ami korábban a szintén Szemerey érdekeltség, pálinkás bonbon-gyártó Choki Bank telephelye volt.

Ebbe a nagyon-nagyon Szemerey-közeli körbe tartozik a 150 millió forint NHB-hitelhez jutó Tisza Elektrometál Kft is. Ez a cég korábban Szemerey Tamás tulajdonában volt, aztán a Bankonzult Energy mellé betársult két Szemerey-közeli külföldi cég: a Ján Nagy-féle Veneto Rest sro, és egy hongkongi cég, a sok helyen feltűnő Fortech Investment Ltd. (Utóbbinak adták el Szemereyék 2013-ban a Lakás Zrt-t, ami masszívan negatív saját tőkével és folyamatos veszteségekkel működik). Aztán 2015 májusában eladták a Tisza Elektrometált egy új, Szemereyhez papíron nem kötődő cégnek, a Proteco-nak, és már jöhetett is a Növekedési Hitel Bank beruházási hitele.

Papíron nem Szemereyé a DBS Concept Kft. sem, de bejegyzési illetékét ennek is a Bankonzult fizette, és a cég a Tisza Elektrometál telephelyét használja. Itt az az érdekesség, hogy az MNB épp az imént vizsgálta be és engedélyezte a DBS Concept által forgalmazott bankjegy-visszaforgató gépet:

Ami egyébként így néz ki:

photo_camera Fujitsu G60

De még mindig nem vagyunk a végén, mert ott van még a Qut Ingatlanforgalmazó, ami 469 millió forint NHB-hitelt kapott. Itt az első gyanús jel a cím, a budapesti Szent Lőrinc sétány 4., ami számos Szemerey-érdekeltség címe is. A másik pedig az, hogy a Qut tulajdonosa 2015 decembere óta a HZ Group Kft. (annak pedig Fináczy Gábor Tamás). És ki fizette ki a HZ Group alapításakor a bejegyzés illetékét? Kitalálták, a Bankonzult Kft. De a HZ alapításakor Hauser Zoltán volt a cég vezetője, aki egyébként egy a Növekedési Hitel Bank leánycéget, az NH Capital Kft-t is megvette. A HZ székhelyét pedig a Szemerey-érdekeltség Kaláris-Haris Kft. adja.

Két hónappal a tulajdonosváltás után már meg is kötötték a közel félmilliárdos beruházási hitelszerződést a Qut-tal. Ebből a pénzből vélhetően ingatlanfejlesztésbe kezd majd a cég, ami közel tíz éve egy várbeli ingatlanprojekttel került be a hírekbe.

Rokonok és Száraz haverjainak cégei

Azt már korábban megírtuk, hogy Matolcsy Ádám egészen fura bútorgyár-vásárlását az NHB finanszírozta, 405 millió forinttal. Az ügylet érdekessége, hogy Matolcsy fiának cége, a Glamorous Kft. egy nála – a tőke alapján – 21-szer nagyobb vállalatot vett meg 2015 vége felé, a Balaton Bútort, ami az ország egyik legnagyobb bútorgyártója.

De nem csak Matolcsy fia kapott hitelt a rokonok közül. Az unokatestvér Szemerey Szabolcs cégcsoportja, a Szempont Consulting szintén 400 milliós hitelt kapott valamire – a szerződésből nem derül ki, hogy mire –, a szintén rokon, és más családi cégekben is feltűnő Szemerey Tündével egy lakcímen lakó Balogh Péter Klíma és Hűtéstechnika Kft-je is 400 milliós beruházási hitelt kapott a banktól. Egyébként mind a három családi 400 milliós hitelt 2015 karácsonya előtt nem sokkal jegyezték be.

Száraz István belvárosi vendéglátós köre is jelentős hitelekhez jutott.

Ott van például egy Infit Invest nevű cég, ami a legnagyobb NHB-hitelt kapta az itt szereplő dolgok közül: 891 millió forintot. A cég vezetője Pintér Máté Tibor, aki jelenleg három céget birtokol közösen Szárazzal (Trafiq-Moet Kft, Erzsébet Gastro Kft, Harang Kft), korábban a Macesz Huszár Kft-t is közösen vitték. De ismerősei szerint ő is régóta jóban van a Matolcsy Ádám, Szemerey Bertalan körrel.

Mi ez az Infit Invest? Egy rejtély.

A cég elődje 2012-ben jött létre Dataneum Hoszting Adatközpont Kft. néven, nem történt vele semmi, aztán 2014-ben megvette Ágoston Attila befektető, aki nem sokkal később el is adta Pintér Máté Tibornak. Ő decemberben átvette a három milliós alaptőkével bíró céget, és két hónappal később, idén februárban már be is jegyezték az NHB gigahitelét. Tevékenyége „vagyonkezelés”, csak sejteni lehet, hogy a Vörösmarty tér 3. ingatlan egyik szintjével kapcsolatban terveznek valamit. De a legjobb a cég könyvvizsgálója:

Ez a cég kap egy közel egymilliárdos hitelt. Elég kockázatmentesnek tűnik!

Szintén ebbe a körbe kapcsolódik az APK Investments, aminek ügyvezetője, Pásztor Péter Attila, és egyik tulajdonosa, a Giani néven ismert Gianluigi Annoni is feltűnik Száraz István céghálójában. Ez a cég 300 millió forintot kapott az NHB-tól, a céges határozataik szerint arra, hogy felújítsák a Pomo D'oro éttermet.

Most, hogy végignéztük a Szemerey-kötődésű cégek hiteleinek listáját, fel kell tenni a kérdést:

vajon olyan banktól is kaptak volna hitelt ezek a cégek, amellyel nincsenek urambátyám viszonyban?

Áthallások

Kockázatos, nem egyszer a cégvezetőhöz kötődő ügyeleteket jelentős részben növekedési hitelprogramból hitelező, gyorsan fúvódó, erős politikai szálakkal kötődő magyar tulajdonú minibank? Volt ilyen, nem olyan régen: a Széchenyi Bank, amely Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ akkori vezetőjének tulajdonában állt, egészen annak bedőlésééig, ami 2014 végén történt meg.

Éppen amikor indult a Növekedési Hitel Bank története.

Az állam sok milliárd forinttal volt benne a bankban, ráadásul önként magára vállalta a 30 millión felüli betétesek kártalanítását; a Széchenyi Bank 3,2 milliárd forint MNB-s növekedési hitelt terített, ami csak feleannyi, mint amit itt fentebb láttunk.

Erősíti a párhuzamot, hogy Szakács Tibor, a Széchenyi Bank vezérigazgatója most már a Növekedési Hitel Bank csapatát erősíti. Ezzel, mint a hvg.hu megírta, senkinek semmi baja nincs. A Széchenyi Bank vezetői egyébként minimális bírsággal megúszták az egészet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.