Ha nem szándékos a szabálytalanság, akkor elkerülhető a kiállítás? És mi a helyzet az utolsó emberrel? Szabályismertetés az Arsenal-United rangadó vitatott esetein keresztül.
Buszparkolás, elcseszett presszing, gyors kontrák, téves bírói döntések, nyakkendőtépegetés, szemkinyomás, meccs utáni kézfogás elutasítása és egy izgalmas, ám kevés gólos döntetlen várható a hétvége angol rangadóján.
Mindegyik angol csapat csak egy karnyújtásnyira van a nyolcaddöntős szerepléstől, ugyanakkor közel sem mindegy, hogy sikerül-e első helyen zárni a csoportmeccseket. BL-esték elé melegítünk.
Miközben a Chelsea-nél áll a bál a hétközi BL-bukta után, Mourinho-nak rendkívüli szüksége lenne mindhárom pontra a Stamford Bridge-en. Rangadókkal teli vasárnapra harangozunk.
Néhány fontos pont megszerzésére áll mind az öt angol együttes attól, hogy mindannyian helyet foglaljanak a legjobb 16 között tavasszal. Mindez garantálja, hogy nem fogunk unatkozni a negyedik Bajnokok Ligája fordulóban sem.
Guardiola és Mourinho párharcává redukálódhat a Premier League, miközben a tabella végén történelmi mélységekbe zuhan a Crystal Palace. Aktuális erősorrend az angol bajnokságból.
Míg a Manchester City hazai pályán folytatja a gálázást, addig a Manchester Unitedre és a Liverpoolra kényelmetlen oroszországi túra vár. A Chelsea eközben Madridban, a Tottenham pedig Cipruson izzadhatja ki a három pontot.
Az első forduló rangadóját egyértelműen a Tottenham-Dortmund összecsapás jelenti majd, de érdemes lesz figyelni a tavalyi EL-döntő visszavágóját is, ahol Klopp kamatostul adná vissza a Sevillának.
A mozdulatok sem változtak, Rooney Everton színeiben lőtt gólja pont ugyanannyira felháborító maradt, mint amikor a városi rivális tagjaként talált be.
Wayne Rooney egyszerre az angol válogatott és a Manchester United történetének legjobb gólszerzője, mégsem tűnik teljesnek a pályafutása. Egy kihagyott helyzet margójára.