Arról beszélt, hogy „szívből együttérzünk azokkal, akik úgy döntöttek, hogy elhagyják az otthonaikat”, és arra kért mindenkit, segítse az erőfeszítéseinket a muszlimellenes érzelmek megelőzésében.
A migránsügy kezelése növelte a kormánypárt népszerűségét.
Egy külföldi sajtósoknak szóló ORFK-s ajánlás szerint többek között tilos „átbeszélni az államhatáron” és „sötétedés után olyan megvilágítást alkalmazni, amely átvilágít a túloldalra”.
A falemezeket szállító teherautó sofőrje egy hirtelen fékezés után ellenőrizte a rakományát, ekkor találta meg az iraki fiú holttestét.
A bíróság megrovásban részesített egy fiatalkorú migránst is, aki a mások által korábban megrongált kerítésen át jött be Magyarországra.
A salzburgi pályaudvaron várhatóan kritikus helyzet alakul majd ki, hiszen a városba naponta 2000 ember érkezik és a szolgálatot teljesítők már így is a kapacitásaik határán vannak.
Áder János New Yorkban azt kérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkártól, hogy támogassa azt a kezdeményezést, hogy ne csak uniós kvótarendszerről, hanem világkvótáról legyen szó.
Több menekültellenes tüntetés és támadás is volt Németországban. Már nem csak a szélsőjobboldaliak mennek utcára.
A menekültválság sokakból a legrosszabbatt hozza ki. A Facebookon meg pláne. Egyre többen kapnak dührohamot, és törlik ismerőseikeit, akiknek véleményéből, megosztásaiból elegük van.