Egy kávé ellopásával indult, fordulatos bűnügy lett a miskolci esetből.
1,5-2 millió forintot kapnak önkormányzati bérlakásukért cserébe a benne élők, ha városon kívülre költöznek.
A miskolci "gettók és nyomortelepek" felszámolását tervezi a városi közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója, hogy biztonságosabb, élhetőbb legyen a borsodi megyeszékhely.
Csak a biztonság kedvéért szeretnék tudni, hogyan őrzik a mandátum sorsát eldöntő urnát. De nem tudták meg.
Egy miskolci és egy budapesti választókerületben is olyan szoros az állás, hogy csak napok múlva lehet végeredmény. Az egyiket muszáj vinnie a Fidesznek, ha továbbra is kétharmaddal akarnak kormányozni. És tényleg minden a SImon-botrányon múlhat.
Egy miskolci férfi fenyegetőzött és ordibált egy másikkal.
Bár minden kampányesemény olyan hangulatú lenne, mint Csöbör Kataliné a görömbölyi kultúrpiacon.
Miskolcon csapott le a 44 éves férfi. Nem ismert kegyelmet.
Óriáskocsonya!!! Miskolc!!!
A tettesek egyike az erőszakkal elvett kabátot felöltötte, sajátját pedig hátrahagyta. Ez lett a veszte, mert Gaszton kutya szimatot fogott.
Piros riasztás van a szálló por miatt.