miskolc

Az FBI segítségével, Amerikában fogták el egy miskolci rablás feltételezett elkövetőjét

Egy társával együtt, magukat rendőrnek hazudva hatoltak be egy házba, ahonnan 19 ezer eurót, értékes karórákat, parfümöket vittek el több millió forint értékben.

Mészáros Juli
bűnügy

A Diósgyőr tűzben edzett kapusából egy szülinapos kisfiú sem tudta kiölni az alázatot: tét nélkül is kivédte a lövéseit

Senkó Zsombor a magyar Oliver Kahn.

Herczeg Márk
nb2

Borsodban áprilistól csak a miskolci kórházban lesz gyermekügyeleti pont

A Népszava azt írja, a jövőben országosan 81 járásnak lenne összesen 102 ügyeleti központja de így is lesz olyan járás, ahol nem lesz ügyeleti pont.

Mészáros Juli
Egészségügy

Bővítik az akkumulátorgyártást Miskolcon

Ezt Szijjártó Péter jelentette be, aki beszédében kiemelte, hogy bár az elmúlt három évben kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság, Magyarország nem pusztán jól vizsgázott a rendkívül nehéz időszakban, hanem tavaly egyenesen „mesterhármast” ért el.

Boros Juli
gazdaság

Kiraboltak egy 79 éves nőt egy miskolci liftben

A szatyrot a gurulós táskáról eltulajdonító rablót elfogták.

Herczeg Márk
bűnügy

78 éves férfi erőszakolt meg rendszeresen egy ötéves kislányt Miskolcon

A kislány sokáig nem szólt az édesanyjának, mert a férfi megtiltotta neki.

Jelinek Anna
bűnügy

Mini, a törpe pincser a gazdáit és hatvan másik kutyát is megmentett

A kutyamenhelyet működtető miskolci házaspárt Mini riasztotta, hogy tűz van.

Király András
ÁLLAT

Túl sokat spóroltak, a miskolci önkormányzatnak is kötbért kell fizetnie az MVM-nek

Hasonlóan Szegedhez, Miskolcon is negyedével kevesebb gáz fogyott év végén, mint amit megrendeltek, közel 200 millió forintos kötbért követel az MVM.

Horváth Bence
gazdaság

Olcsóbb árcímkét ragasztott az eredeti helyére, így vásárolt egy miskolci nő

Egész sokáig nem bukott le.

Boros Juli
bűnügy

Hatnapos menetet szerveztek a tanárkirúgások ellen tiltakozók

180 kilométert tesznek meg Miskolctól Budapestig.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Tűzijátékrakéta miatt égett ki egy miskolci panellakás

A rakétát egy kamasz lőtte ki az utcán, egy harmadik emeleti lakás erkélyére csapódott be. Öt ember, köztük két gyerek került kórházba.

Király András
ÉLET

NNK: Tovább romlott a levegő minősége a Sajó völgyében

Sajószentpéter mellett Kazincbarcikán és Putnokon a legrosszabb a helyzet.

Kiss Imola
környezet

Videón a miskolci ülősztrájk: vastaps, éneklés és üdvrivalgás a tanároknak

Sorfalat ültek a pedagógusoknak, közben szólt a Mi vagyunk a Grund.

Szurovecz Illés
oktatás

Ülősztrájkoló miskolci diákok: Az élőláncok ellaposodnak, valami újat akartunk

„Hiába várják, úgysem fogjuk megunni” - üzenik a diákok, akik ülősztrájkolni kezdtek a Földes Ferenc Gimnáziumban. Több százan vannak a folyosókon, 30-40 fős osztályok csatlakoztak a tiltakozáshoz teljes létszámban.

Szurovecz Illés
oktatás

Ülősztrájkba kezdtek a diákok, nincs tanítás a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban

A diákok szerint rohad a rendszer, sorra lépnek le a tanáraik, és otthonról kell vinni a fénymásolópapírt.

Szurovecz Illés
oktatás