nagykálló

„Megcsináltuk a lehetetlent” - mondta a Nyírbátorban fordító tiszás Barna-Szabó Tímea

A Fidesz eddig három mandátumot bukott, köztük a nyírbátorit. Ebben a körzetben volt a Szavazat ára című dokumentumfilm egyik fő helyszíne.

Kolozsi Ádám
POLITIKA

A Fidesz veresége miatt elmaradt a buli az uzsoráséknál, valódi helyett csak AI-cigányok mentek megmenteni a NER-t

Lázár vécépucolós beszéde is benne volt a bukásban, már a telepen sincs monopóliuma az eddigi állampártnak. A civileknek sikerült blokkolni a szavazatvásárlásokat, ha az erre szánt pénzt tényleg a romákra költik, még nyerhettek is volna.

Kolozsi Ádám
belföld

Több ezer önkéntes megy vasárnap a legzűrösebb településekre, hogy jelenlétével akadályozza a szavazatvásárlásokat

Motorosok a szavazatszállítók nyomában, videózó civilek a telepeken: nem az emberek fogsorán akarnak rémüldözni, attól akarják megvédeni őket, hogy valakik ellopják a szavazataikat. Őrszemkiképzésen jártunk.

Kolozsi Ádám
belföld

Így nézett ki a nagykállói közmeghallgatáson cigányvicc miatt kitört viperás tömegverekedés

A polgármester pont azt mondta, hogy „sokat javultunk”, amikor elhangott a „kinek az arcát fogod leszakítani?" mondat, aztán kitört a bunyó.

Szily László
belföld

Lázár János szerint a Fideszben megbecsülik a Netanjáhu-bábut akasztó, kutyákat kínzó, gyerekeket elvevő Orosz Mihály Zoltánt

Az érpataki modell megalkotója Lázár szerint egy érrtelmes ember, akinek muszáj a Fideszre szavaznia.

Kolozsi Ádám
belföld

Lázár arra számít, hogy még népszavazás is lesz az ukrán csatlakozásról

Egy nappal korábban Gulyás még azt mondta, nincs tervben ilyesmi.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Nehezebb a gyógyulás a koronavírusból, ha dönteni kell, vacsorát eszünk vagy vitaminokat

A fertőzés kezelésére felírt gyógyszerek akár fejenként húszezer forintot is elvihetnek egy család kasszájából. Ha a családtagokon ráadásul egyszerre megy végig a vírus, ahogy az a nagykállói Baloghéknál történt, az azonnali anyagi csőd.

Halász Júlia, Neuberger Eszter
video

Olyan zenét választott az új filmjéhez a Nébih, mintha egy kínzókamrában jártak volna

Komoly filmes teljesítmény, mert csak egy kolbászfüstölőt ellenőriztek.

Czinkóczi Sándor
horror

Az M3-ason forgalommal szemben, a leállósávban tolták a lerobbant és otthagyott román Golfot

A három magyi férfi a kiérkező rendőröknek azt hazudta, az övék a Volkswagen.

Herczeg Márk
bűnügy

Iskolabusz ütközött egy mikrobusszal Nagykállónál, ketten meghaltak

Egy munkásokat szállító mikrobusszal ütközött össze.

Czinkóczi Sándor
baleset

A kerti vécében találták meg a halott csecsemőt a rendőrök

Herczeg Márk
bűnügy

Fatolvajok estek a mezőőrnek

Botos Tamás
bűnügy