Vele tavaly még 20 százalékkal nyertek, ebből most kilenc százalékos zakó lett.
Vele tavaly még 20 százalékkal nyertek, ebből most kilenc százalékos zakó lett.
A Fidesz kétharmada ellen induló Kész Zoltánt azért marasztalták el, mert egy kampányeseményen azt állította, ő az egyetlen esélyes jelölt.
Megvolt a Faust bál, amiről az MTI egy csomó fotót közölt. Navracsics Tibor volt a fővédnök.
Simicska Hír Tv-jében beszélt arról, hogy az Európai Bizottság versenyjogi szempontból vizsgálja a reklámadót.
Állítása szerint tüske nélkül távozott Brüsszelbe Navracsics Tibor, bár sokat tépelődik azon, van-e személyes felelőssége az amerikai-magyar kapcsolatok megromlásában. Interjú.
Azoktól, akik „valamilyen megfontolásból bejelentkeztek” a képviselői helyre.
Az EU sportért is felelős biztosa a Financial Times cikke szerint megkérdőjelezte a vizsgálatot, amelyik minden rendben lévőnek talált a FIFA-nál.
A lap szerkesztősége szankciókat is akar az Európai Unió értékeitől eltávolodó Orbán-kormány ellen.
Szokira Tamás mostantól Brüsszelben, a magyar biztos kabinetjében dolgozik.
Az Open Government Partnershipnél hétfőn jelentették be: módosítják eddigi alapszabályukat, hogy a szervezet céljaival ellentétesen kormányzó országok tagságát fel lehessen függeszteni. Nem említenek név szerint bennünket, de egyértelmű, miről van szó.
Olyan mértékű a legképzettebb munkaerő kivándorlása Európából, hogy az már a gazdasági teljesítményt veszélyezteti. A bevándorlási program csőd, az oktatással kéne inkább kezdeni valamit.