A környezetvédő szervezet szerint ekkora büntetés csőddel fenyegeti őket.
Hosszú ideje tart Ádám Zoltán pere, akit azonnali hatállyal rúgtak ki a Corvinusról. Ő volt az, aki etikai vizsgálatot kezdeményezett Megdet Rahimkulov unokájának vizsgája ügyében, de az egyetem szerint a kettő nem függ össze.
A magyar állam kicsavarta az osztrákok kezéből a vasúttársaságot, de ők ezt nem hagyják annyiban.
A 23 éves nő, aki véget akar vetni az életének, paraplégiás lett egy 2022-es öngyilkossági kísérlete során elszenvedett sérülései miatt.
A nő korábban azt állította, hogy a rapper és Sean Combs, vagyis P. Diddy 13 évesen megerőszakolta őt. A vádakat azóta visszavonta.
„Hogy is mondta a miniszterelnök? A településeknek joguk van az önvédelemhez. Nos, Budapestnek is.”
Vitézy sürgette, Karácsony megtette.
A Facebook már fizetett Trump Facebook-fiókjának felfüggesztéséért, a Google és a YouTube még állja a sarat.
Nagyjából annyi pénzt venne el a kormány, mint amennyiért Rákosrendezőt adja. Ez az ötvenmilliárd forint a főpolgármester szerint bűvös szám.
A 38 éves iraki menekült éppen Tiktok-élőzött, amikor megtámadták. Ulf Kristersson miniszterelnök szerint a gyilkosság „egy idegen hatalomhoz” köthető.
Így rendezték a pert, amit Trump indított a Meta és Zuckerberg ellen, amiért felfüggesztették a Facebookját 2021-ben a január 6-i capitoliumi zavargások után.
Orbán szövetségesét korábban börtönbüntetésre ítélték egy hadiipari ügyletben játszott feltételezett szerepe miatt, de az ítéletet hatályon kívül helyzeték, és újratárgyalást rendeltek el, később viszont az ügy elévült.
Az SEC szerint későn jelentette be, hogy 2022 márciusában 5 százalékos részesedést szerzett a médiavállalatban.
Hszi Csin-Ping kínai elnök tavaly májusi budapesti látogatásakor 18 különféle kínai-magyar megállapodást írtak alá, ebből háromban érintett az MTVA.
Lively és Baldoni nem házasok, még csak nem is jártak soha, csak leforgattak egy közös filmet, de már a bemutatón sem mutatkoztak együtt. Most meg ott tartunk, hogy az egyik szexuális zaklatással vádolja a másikat, a másik meg az azzal, hogy bezárta őt a pincébe filmje premierjén. Ebből lehet az új Amber Heard-Johnny Depp per.