Mostanság sokakat izgat Ryan Giggs leendő színpadra lépése az angol médiában és futballkörökben egyaránt. Ráadásul egyre aktuálisabb lesz a helyzet, hiszen a szezon kezdetével a Sunderland és a West Ham United csapatánál is remeg a pad, nem beszélve a Championship árnyékos oldaláról. Az, hogy vajon milyen edző Ryan Giggs, még nem tudja senki, de az már annál inkább érdekes lehet, hogy miként arathat sikert, ha majd egyszer végre akcióba lép.

A tizedik fordulóig kellett arra várni, hogy legyen egy rangadótól mentes hétvégénk a Premier Leagueben. A 2016/2017-es évadban eddig minden hétvégén adott volt egy párosítás, amire ráillett a "hét meccse" címke; ilyen most nincs, de ettől még biztosan nem fogunk unatkozni. A #besztlíg, az #besztlíg, rangadók nélkül is. Hogy mi vár ránk, azt hatjás után boncolgatjuk.

Gareth Barry a jellegtelen angol középpályás prototípusa. Nem passzol kiemelkedően jól, nem tud cselezni, egy bizonyos szinten túl a játék olvasásában sem jeleskedik. Nem szerel annyit, mint Kanté, nem nyer tucatszámmal fejppárbajokat, erős, de nem agresszív, szedi a lapokat, de négy deci rum után, távolról hunyorítva sem kevernéd össze a fénykorában daraboló Roy Keane-nel. Észrevehetetlen, szürke, egy nagy gépezet kicserélhető fogaskereke. És mégis, immáron több mint hatszáz meccs áll a neve mellett a világ legkeményebb ligájában. Hogyan csinálta?

4-0-ra ütötte ki a Chelsea a Manchester Unitedet, a portugál mester pedig természetesen az egyéni hibákat okolta a bukta miatt.

A Premier League éppen aktuális fordulójának beharangozásakor általában rengeteg kérdés merül fel bennünk. Az egyik ilyen például az, hogy mi lesz majd a legnagyobb érdeklődésre számot tartó összecsapás? A kilencedik fordulóban ez viszont egyértelmű. A hét meccse a Chelsea - Manchester United lesz, amikor is José Mourinho ellenfélként tér vissza a Stamford Bridge-re. A hajtás után gondolatok mind a tíz meccsről, és egy speciális ajánlat vasárnapra.

Ezen a hétvégén a Leicester City nagyon közel kerülhet ahhoz, hogy bebiztosítsa a bajnoki címét, de az is megtörténhet, hogy egy csapásra ismét nyílttá válik a Premier League. Igen, ez már a 34. forduló és alig egy hónap múlva biztosan bajnokot avatunk és kiesőket siratunk. Közben pedig az év játékosa (PFA Award) díjra jelöltek is nyilvánosságra kerültek, a jelölteket a fentebbi képen megtekinthetitek. Azt hiszem meglepetéssel nem találkozhatunk, most pedig lássuk kikkel játszanak a Szarkák, a Rókák vagy éppen az Ördögök.

Elrugaszkodva az angol foci populárisabb rangadóitól, ebben a posztban egy talán kevésbé felkapott derbi kerül bemutatásra. Az angol fővárosban majdnem minden héten akad egy helyi rangadó, ahogyan Manchesterben és Liverpoolban is megvannak a megszokott városi csaták. Mi történik, ha az utóbbi két város három sikercsapata (bocs Everton, ti nem) ellátogatnak egymáshoz, vagy a londoni nagyokhoz? Nos, jó eséllyel azok a meccsek is az összefoglalók végére kerülnek. Észak-keleten viszont más a helyzet. Arrafelé alapesetben három klub vív ádáz harcot azért, hogy a térség királyának mondhassa magát.Betürendben a Middlesbrough, a Newcastle és a Sunderland ez a három együttes, igaz a 2009-es kiesése óta a Boro "kiszállt" a versengésből. A köznyelv a városok folyóinak (Tees, Tyne és Wear) neveit használta fel, hogy elkeresztelje derbiket, mindig azt előre téve, akik otthon játszanak. A poszt apropója most épp az, hogy vasárnap kora délután Wear-Tyne derbit rendeznek, azaz a Sunderland látja vendégül a Newcastle csapatát. Hajtás után Macskák vs. Szarkák.

A múlt heti módszer alapján a 16. forduló értékelésére ismét "felosztottuk" magunk között a forduló meccseit. Meglepetésben ezúttal sem volt hiány, minden napra jutott olyan eredmény, amire felkaptuk a fejünket. Szombaton a Manchester United, vasárnap a Tottenham, hétfőn pedig a Chelsea kapitulált. Utóbbiból következik, hogy a Leicester City pedig továbbra is szenzációsan teljesít.

A válogatott szünet után visszatér a Premier League, méghozzá nem is akármilyen rangadóval. Hétfő este, a nyolcadik forduló zárómeccsén ugyanis egy igazi klasszikus mérkőzést rendeznek. A tizennyolcszoros bajnok a húszszoros bajnok ellen, Jürgen Klopp José Mourinho ellen, a Liverpool a Manchester United ellen. Hajtás után a forduló tíz mérkőzésének behrangozója.

Sam Allardyce 67 napot töltöttt az angol válogatott kispadján, ahonnan egy meccs után, 100%-os győzelmi rátával távozott a múlt héten. Kárörvendően ugyan megjegyezhetjük, hogy ez a szégyenfolt méltó fejezete lesz edzői pályafutásának, de a most csapdába csalt exkapitány ügye jóval túlmutat egy olyan apróságon, minthogy éppen ki a válogatott aktuális első embere. Egyáltalán, elegendő apropóval szolgált a leváltáshoz a The Telegraph lebuktató kampánya, és – függetlenül a választól – a diskurzusnak tényleg ezzel a kérdéssel kéne véget érnie? A továbbiakban ezt taglaljuk.

Az első részben bemutattuk, hogyan lett Wayne Rooney ösztönösen zsigeri tehetségből egész Anglia legjobb focistája, majd hogyan tett neki keresztbe a csúcson egy ostoba sérülés. Most jön a hattyúdal, a pályafutást derékba törő rossz döntés, majd az elkerülhetetlen lecsúszás krónikája. Rajongóknak kötelező, mindenki másnak erősen ajánlott.

Rooney-t sokáig a legnagyobbakkal emlegették egy lapon, azonban ideje belátni: már soha nem futja be azt a pályát, amit 2002-es berobbanásakor jósoltak neki. De vajon lehet-e csalódásnak nevezni egy olyan karriert, amelynek végét az angol válogatott és a United örökös gólrekordjának megdöntése fémjelzi majd? Szerintünk simán, és azt is elmeséljük, miért. Vigyázat, tldr!

Kedden, szerdán és csütörtökön hatan is a Bajnokok Ligája-, valamint az Európa Liga csoportköreinek első fordulójában voltak érdekeltek az angol klubcsapatok közül (3W, 1D, 2L), pénteken folytatódik a bajnokság, jövő héten pedig máris jön a Ligakupa soron következő kanyarja - benne 16 PL-résztvevővel -, egyszóval: beindult a nagyüzem a világ legfaszább bajnokságában. Most végre elválik a szar a víztől, kiderül, kinek mennyire hosszú (erős?) a  cserejátékosok számára készített asztalosipari terméke, és arra a kérdésre is választ kapunk, lesz-e olyan idióta szerethető kiscsapat a mezőnyben, amelyik a TV-s pénzzel játó habzsi-dőzsi helyett valamelyik kupasorozat semmihez sem hasonlítható (muhhaha) presztízsértékét helyezi előtérbe. Hajtás után szokás szerint félreverjük a harangokat, eljöljáróban csak annyit, két tipperünk ezúttal minden fronton a tutit szagolja.

Miután az elmúlt két hét folyamán részletesen bemutattuk a besztlígbe frissen belecsöppent Pep Guardiolát (itt és itt), úgy illik, hogy most a Chelsea élére szinten Premier League-újoncként kinevezett Antonio Conte eddigi karrierjét és edzői munkásságát is megismertessük veletek. A második részben az olasz mester edzői pályafutása, és filozófiája kerül terítékre.Antonio Conte munkamorálja és hozzáállása már gyerekként is kiemelkedő volt. Az iskolában a tanárai mindig követendő példaként hivatkoztak rá, és még akkor is kiválóak voltak a tanulmányi eredményei, amikor már nagyon közel került a Lecce felnőtt csapatához. A kemény munka és a folyamatos tanulás a siker titka. Ezek nélkül az ember elveszett. Conte számára a lazítás nem megengedhető, mert az gyengeséghez vezet. Épp ezért már játékosként tudatosan készült az edzői karrierjére. Ugyanakkor tudta, hogy még ez sem vezet feltétlenül ahhoz, hogy sikeres edző lesz, és nem szabad mindent egy lapra feltenni. Miután Foggia egyetemén sporttudományokat tanult, egy rövid időt eltöltött a Siena csapatánál Luigi De Canio segítőjeként. „Adok magamnak néhány évet. Ha nem leszek sikeres, akkor legalább több időt tudok majd tölteni a családommal."Conte 2006-ban kapta meg az első vezetőedzői megbízását az akkor a Serie B-ben szereplő Arezzonál, de a dolgok nem alakultak túl fényesen. Októberre a csapat kilenc lejátszott meccséből egyet sem tudott megnyerni, Contét pedig menesztették. Ennél világosabb jelzés nem is kellett a fiatal edzőnek, hogy bőven van még mit tanulnia.

Az "egyéni hibákból kaptuk a gólt" kezdetű edzői önmosdatás az egyik legidegesítőbb dolog a futballban. Eleve visszás, mert hát ki az istennyila állította csapatba az egyéni hibákat elkövető játékosokat, ha nem maga az edző - ergo lehetne szaggatni a saját ruhákat is, ha már -, de ott van az az aprócska, ám egyesek szemében kifejezetten fontosnak tetsző részlet is, miszerint a futball, mint olyan, alapvetően ún. csapatjáték. Nem arra gondolok feltétlenül, hogy "együtt vesztünk és együtt nyerünk", hanem inkább arra, hogy amennyiben tizenegy ember mindössze egyének halmazaként ténfereg a pályán, ahelyett hogy kiérlelt csapatjátékkal menne ellenfele idegeire, megpróbálva felerősíteni az erényeit, és elrejtve a gyengéit, akkor javallott lehet inkább ezzel a ténnyel foglalkozni, és nem ráhúzni a vizes lepedőt néhány kiválasztott egyedre a falkából. De hát José ilyen, így szeretjük szoktuk meg, és valljuk be: igazából már hiányozna is, ha egyszer valamivel kevésbé lenne arrogáns paraszt, amikor a saját hibái kerülnek szóba.