Több százan panaszkodtak a színtévesztőket képviselő brit szervezetnél.
Klopp már csak röhögött kínjában.
Elhalászhatják a Liverpool orra elől a Bundesliga góllövőlistájának vezetőjét.
Aznap az Aston Villa és Sheffield United, illetve a Manchester City és az Arsenal játszik egymással.
Az edzéseken egyszerre öten lehetnek csak a pályán.
Nem vennék a szívükre, ha kevesebb adót tudnának befizetni ebben a válságos helyzetben.
Miközben a klubalkalmazottak béreit már több helyen csökkentették. A politikusok forronganak.
Lezárták az angol klub edzőközpontját és akadémiáját, a csapat és a stáb karanténba vonult.
A koronavírus miatt.
Hosszú elmzés után úgy döntöttek, hogy Lo Celso csak Azpilicueta sípcsontjára tudta letenni a lábát.
A Bournemouth védője a földön ülve tolta kapufára a lövést.
Az edzői stáb tagjaival együtt. 9-0-ra kaptak ki otthon, a bérük most jótékony célra megy.
Unai Emery határozott elképzelésekkel érkezett az Arsenalhoz, de ezek közül szinte semmit sem tudott megvalósítani, miközben a Wenger-éra utolsó évéhez képest is gyengébb lett a csapat.
A német edző visszaadta a hitet a Mersey-parti városnak és elérhető közelségbe hozta a Vörösök hatodik BL-serlegét. De hogyan tette mindezt?
Íme a szezon álomcsapata az angol bajnokságból, melybe sem a Chelsea, sem a Liverpool legnagyobb sztárja nem fért be.