Ritka eset, de nehéz eldönteni, hogy ki volt a viccesebb: az MTK vendégszurkolói vagy a felcsúti stadion hangosbeszélője.
A Külügyminisztérium engedélyével határon túli csapatok is érkeztek Felcsútra. Az iskolaigazgató csak videón tudott bejelentkezni, sajnálkozva mondta, hogy előző este elveszítette az ízlelését.
Muszbek szerint semmi szükség nincs a 27 futballakadémiára sem, „amelyik évente kibocsájt 600 darab alkalmatlan raktárkészletet. Az elmúlt tíz év közel 6500 végzett akadémistája közül ma kevesebb, mint 15 játszik külföldön”.
Ő hozott egy román válogatott csatárt Felcsútra. Teljesen el van ájulva attól, hogy a klubokhoz áramló pénzek hetven százaléka érkezhet a kormánytól, és csak a maradék rész a privát szektorokból.
A vezetőedző nyilatkozatából derült csak ki, hogy újabb négy játékos fertőződött meg a Puskás Akadémiánál, ahol egy hónapja jelent meg a járvány. Nem lehet tudni, hogy összesen hány fertőzött van.
Közben meg a tökéletes ellentétét mondja annak, amit 2007-ben mondott az akadémiáról.
Ez a felcsúti akadémia fiókcsapata.
A koronavírus elintézte a felcsúti légiósokat, a saját nevelésű fiatalokkal simán kikaptak.
Több felcsúti koronavírusos, emiatt nagy az aggodalom.
A Felcsút így elvileg jövő csütörtökön az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a svéd Hammarby otthonában kezdheti el az új szezont.
Virológusként is bizonyítottak a sportvezetők: az NB3-as bicskeiek elfogadták a felcsútiak állítását, miszerint külön készül az A és a B csapat, és belementek a játékba. Az MLSZ-nek nem is szóltak.
Köztük lehet a román támadó is, akinek hétvégén volt az esküvője.
A ma esti meccset már biztosan le kell mondani.
Csehországból érkezik a magyar utánpótlásképzés fellegvárába Alexandru Baluta.
Azt kérik a bíróságtól, hogy szólítsa fel a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, hogy tegyen eleget a jogerős bírsági ítéletnek, és adja át a tao-pénzek felhasználásáról szóló dokumentumokat.