Ötös metróval és nem létező Duna-híddal is reklámozták az egymilliárd eurós Dunacity projektet, amely a Quaestor erejét és a piacot tekintve teljesen valószerűtlen volt. A külügyhöz tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökség próbált Tarsolyéknak segíteni.
De a szocialista kormányok nagyon gyanúsak a miniszter szerint. Hogy 2011-ben miért nem született feljelentés, azt Lázár nem tudja.
Szerintük a Kvesztor-ügy vádlottjainál már ne áll fenn a gyanú, hogy szabadlábra kerülve bizonyítékokat tüntetnének el vagy szökni próbálnának.
Két miniszter is látta a vizsgálati anyagot, nyomozás is indult, mégsem pattant ki a botrány. Most sem a rendőrség sem az ügyészség nem találja a 2011-es feljelentést.
Naponta egy órát sétálhat, hetente kétszer fürödhet a volt vezérigazgató.
De még hogy! Alapvetően legalább négy módon tesz különbséget a társadalom csoportjai között az a törvényjavaslat, ami pénzzel próbálja betömni a Quaestor-károsultak száját.
Hogy ez jelent-e bármi nehézséget a város életében, nem tudni, mert a polgármester szabadságon van.
Volt önkormányzat, ami még Győrnél is sokkal több pénzt bízott a becsődölt cégre, de nem mondják meg, melyik.
De Győr pénze megvan, a polgármester szerint.