Az említett települések korábban arról tájékoztattak, hogy.
Ami nem olyan meglepő, hiszen csak ők pályáztak, mivel rájuk volt szabva a 877 milliós közbeszerzés. Örüljünk együtt a miniszterelnök vejével, ez az ország sikere is.
A Direkt36 kiderítette, hogy a történet szálai Hódmezővásárhelyre vezetnek vissza, még Lázár János idejébe.
Juhász Péter mellélőtt, a Népszabadság most kinyomozta a céghálót.
Az Elios Zrt. 250 millió forintért telepíti a LED-es közvilágítást. Volt cég, ami alacsonyabb árral pályázott.
Az ellenzéki politikus szerint "a miniszterelnök családtagjai Szlovákiában bejegyzett cégek mögé bújva indulnak a közbeszerzésen". Tiborcz szerint Juhász valótlan tényeket állít, azokból pedig valótlan tartalmú következtetéseket von le.
A Tiborcz István 50 százalékos tulajdonában lévő Elios könnyedén nyert vidéki városok közbeszerzésén. A feljelentést tévő LMP szerint túl könnyedén.
Simicska Lajos, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István cégei is rengeteget munkát nyertek az államtól, amit az EU fizetett ki. Míg a miniszterelnök Brüsszellel veszekedett, addig a hozzá közelállókhoz ömlött a pénz onnan.
Hibátlan logika. Jah, és a KDNP vezetője szerint Tiborcz Istvánt a kutya sem tolja.
A keszthelyi vitorláskikötőt vették meg - derítette ki az Átlátszó. Tiborcz a várossal amúgy is kötött már egy 400 milliós üzletet, a világítás korszerűsítésére.