tranzitzóna

Tarlós István valószínűleg nem látja át teljesen a mostani menekültválság minden rétegét

A főváros azt mondja, hogy nem építik meg a Verseny utcai tranzitzónát, miután elvitték a menekülteket a Keletiből. Miközben már reggel újra tele volt emberrel a pályaudvar környéke.

erdelyip
Budapest

Szijjártó Péter: Magyarországon drámai a helyzet

A külügyi és külgazdasági miniszter is azt ismételgeti, hogy a menekülteknek a táborokban van a helye.

Rényi Pál Dániel
dráma

800 fős lesz a központi tranzitzóna

72 rajsátorban lakhatnak majd a migránsok a Verseny utcai piac területén, amíg Budapesten tartózkodnak. A mostaniakat hamarosan bezárják.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Szűkre tervezték a központi tranzitzónát

Az új központi tranzitzóna maximum 1000 főt tud majd fogadni, miközben a fővárosban már most legalább 3000 menekült tölti napjait, és egyre többen vannak.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Valami nagyon nem stimmel a főváros és a rendőrség kommunikációjában

Vasárnap a BRFK még nem tudott az új tranzizónát érintő feladatról, pedig néhány nappal korábban a főpolgármester és a budapesti főkapitány közös sajtótájékoztatón beszélt a migrációs helyzet kezeléséről.

Rényi Pál Dániel
politika

A rendőrség nem sokat tud Tarlós István új tranzitzóna-tervéről

Tarlós István pár napos közlése szerint két hét alatt meg kell történnie az átállásnak, de a részletekről a rendőrséget egyelőre nem tájékoztatták.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az egyetlen megoldás az lenne, ha engednék Németországba menni a menekülteket

A Bevándorlási Hivatal rendszere éppen akkor bénult le, mikor a legtöbb menekült érkezik Magyarországra. A fővárosi pályaudvarok környékén már annyi ember torlódott fel, hogy a civilek egyedül egyre kevésbé tudják ellátni őket.

Czinkóczi Sándor
határ

A Jobbik elfoglalta a Verseny utcai tranzitállomás területét, ahova a főváros a menekülteket költöztetné

Polgári engedetlenségbe kezdenek, addig maradnak, amíg Tarlós István vissza nem vonja javaslatát. Szerintük nem kell Budapestre tranzitzóna menekülteknek.

Horváth Bence
politika

200 sajtburgert vettek a menekülteknek a Keletiben

A tranzitzónába, a központi elosztóba viszik az ételt.

Herczeg Márk
határ

Rendőrök őriznék, csak karszalaggal lehetne bemenni: ilyen lesz az új tranzitzóna

Mindkét végükön nyitott sátrakban helyeznének el az embereket, akiknek nem lehetne melegételt osztani.

Botos Tamás
Budapest

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelését akarja a Fidesz

És Szerbia felé nyitott tranzitzónákat telepítenének a határra, amikből addig nem léphetnek ki a menekültek, amíg a menekültügyi eljárásuk nem zárul le.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Mától rendőri kísérettel szállítják a menekülteket a befogadó állomásokra

Csütörtök este egy csoport a Nyugati pályaudvarnál tiltakozni kezdett, mert nem akarják, hogy Bicskére vigyék őket.

Czinkóczi Sándor
határ

A Verseny utcai piac egykori területén lesz az új tranzitzóna

Tarlós István bejelentette, hogy nem egyszerre zárják be a pályaudvarokon lévő zónákat. A költözés mintegy két hetet vesz igénybe.

Botos Tamás
Budapest

Tarlós megszüntetné a tranzitzónákat a pályaudvaroknál Budapesten

A főpolgármester szerint "nem sok értelme van annak, hogy a pályaudvarok környékén biztosítsunk egy ilyen fakultatív szolgáltatást".

Botos Tamás
Budapest

A Nyugatinál is megnyitották a tranzitzónát a menekülteknek

Korábban már nyitottak egyet a Keletinél és a Délinél is.

Czinkóczi Sándor
határ