A magyar turisták által is kedvelt isztriai üdülővárosban csak az elmúlt három évben 215 engedély nélkül házat bontottak el a hatóságok.
Ősztől indulnak a hitelprogramok a szektor számára.
Még 2020 elején, a világjárvány megfékezése érdekében zárták le az országot a külföldi turizmus előtt.
Ennek a spanyolok nem nagyon örülnek.
Gagyi. Nagy. Ilyeneket mondott a szállodáról egy honfitársunk, aki a környék több hoteljét is kipróbálta.
A rendkívüli adottságokkal rendelkező országban a NASA gyakorolta a Holdra szállást, most pedig a Mars expedícióra treníroznak. Az alig 400 ezres szigetet évi 1,7-2 millió turista lepi el, de egy izlandinak könnyű kikerülni a túlturizmust.
Az összképet csak a felirat rontja el. Mondjuk Tiborcz barátságtalan testbeszéde sem feltétlenül ideális egy karácsonyi üzenethez. De vajon hol készült a kép?
A miniszterelnök lánya egy rádióinterjúban mutatta be a semmitmondás habosításának művészetét, miközben üdvözölte a reptér felvásárlását.
Áprilisban tízezrek vonultak utcára a túlturizmus ellen, de még mindig elégedetlenek a helyiek.
A városban először tavaly kísérleteztek azzal, hogy nyáron néhány napon belépési díjat kértek a turistáktól.
A tiltakozók szerint túlzsúfoltak a szigetek, többek szerint az lehetne a megoldás, hogy kevesebb, de tehetősebb turista utazzon hozzájuk.
Szigorodó Airbnb, több rendőr a bulinegyedben, szálláshely falusi pajtákban, pincékben, külön borravaló és szervízdíj.
Sokkal több időt töltöttek nálunk nyáron a spanyol és az olasz turisták, de az észak-amerikaiak is felfigyeltek Magyarországra. Budapest tarolt, a Balaton nem volt már ennyire vonzó a külföldiek számára.
Athénban az elmúlt pár évben jelentősen emelkedett a turisták száma. A kereseti lehetőségeken túl ez számos problémát is hozott: a helyiek kiszorulnak a belső kerületekből az Airbnb-k miatt, a legnépszerűbb környékek kezdik elveszíteni korábbi karakterüket. A túlturizmusról szóló sorozatunk befejező része a görög főváros problémáiról szól.
A nemzetgazdasági miniszter szerint 2028-ra 1000 eurós minimálbér kell, ami miatt „nyilván” még drágább lesz a Balaton. De ez valójában jó dolog.