A Fidesz és a NER hónapjait összefoglaló sorozatunk második része durvább, mint az előző. Csak néhány téma: évértékelés teli rüszttel, Trump támogatása 0-24-ben, sikeres MOME-lázadás, elengedett mini-Dubaj, és Bayer, az egykori amerikai fegyverlobbista.
Ehhez a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogköreit is kibővítené.
Csalni nem ér, egyet lehet tippelni.
László András volt már miniszteri biztos, de az eddigi legnagyobb sikere mégis az, hogy egyszer Elon Musk is retweetelte.
A USAID Külföldi Katasztrófa Segélyezési Hivatalának igazgatója szerint Musk megszorításai „mostanra tönkretették” az USA globális járványokra és katasztrófákra való reagálási képességét azzal, hogy kiszorították a USAID-től a legtöbb szakértőt és bezárták a műveleti központokat.
Felfüggesztették azt a végzést, ami kötelezte volna a Trump-kormányzatot a befagyasztott kifizetések újraindítására.
Az elmúlt 25 évben az amerikai ügynökség több mint egymilliárd dollárt fektetett be Szerbiában.
A kormány a gyermekvédelem szempontjait érvényesítené, egy zárt térben megtartott rendezvény esetén a miniszter nem lát ilyen kockázatot.
A civil szervezetek elítélték a rendőrségi akciót, Nenad Stefanović főügyész szerint csak meg akarnak bizonyosodni arról, hogy fennáll-e a hivatali visszaélés és pénzmosás gyanúja.
Csak a kritikus feladatokért, a központi vezetésért és/vagy a speciálisan kijelölt programokért felelős dolgozók végezhetik a munkájukat.
A szlovák miniszterelnök kikosarazta a NATO-főtitkárt a leggazdagabb ember miatt.
Az lesz a feladata, hogy amerikai támogatási szerződésekben turkáljon.
Vigyázó szemét ismét Brüsszelre veti, most éppen 63 oka van annak, hogy miért.
Bros before RO-s.
Elsöprő erejű kampány indult Amerika nemzetközi segélyezési rendszere, a USAID ellen, amelybe beszállt a magyar kormány is. Trump és Musk villámgyorsan befagyasztotta a pénzeket, de mi bajuk van egy régóta létező segélyprogrammal, és miért fáj egyes vezetőknek, ha ingyenpénz jön az országukba?