A magyar miniszterelnök hétfő délelőtt a Török Áramlat kiskundorozsmai belépési pontján tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy annyira abszurd az a felvetés, miszerint a szerbekkel és az oroszokkal játszott volna össze egy hamis zászlós műveletben, hogy akár „Marslakók” is állhatnának mögötte.
Merőben szokatlan hatósági lépések, példátlan jogtiprás: a kormánypártnak semmilyen eszköz nem túl drága, ami a hatalomban maradását szolgálhatja, mondja az ügyvéd amikor két ügyének tanulságairól kérdeztük.
A XIII. és a XIV. kerületbe jelentkeztek át a legtöbben. Az országos átjelentkezési adat is nagyjából hasonló, mint négy éve.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter volt a vasárnap esti műsor vendége, ahol a Fidesz-alapító publicista megkérdezte tőle, lesz-e polgárháború a választások után, és arról is volt szó, hogy Rogán szerint a Gundalf-ügy csak terelés.
És azt is mondta, hogy most indulnak a katonák, hogy járőrözzenek a vezetéknél. Pedig elvileg régóta védjük katonailag az energiainfrastruktúrát, sőt, az „ország minden négyzetcentiméterét”.