Rogán a Bayer showban: A választás után kemény időszak következik, meg fognak minket támadni

POLITIKA

„Van reális veszélye annak, hogy – isten ne adja – polgárháborús helyzetet akarnak itt szítani, ha megnyertük a választást?”

– tette fel az egymillió dolláros kérdést Bayer Zsolt Rogán Antalnak a HírTV vasárnap esti műsorában, miután „horrorisztikus" közvélemény-kutatási adatokról beszélt. A felvezetésben a Medián legutóbbi, március végén közzétett felmérésére utalt, amely jelentős ellenzéki előnyt mért, és ebből kiindulva vetette fel, hogy egy ilyen helyzetben mennyire lenne elfogadott egy Fidesz-győzelem.

Rogán a Bayer Show-ban.
Forrás: HírTV

Rogán Antal erre reagálva azt mondta: szerinte ha az ellenzéki szereplők valóban hinnének a saját kutatásaiknak, nem beszélnének ilyen forgatókönyvekről. Hozzátette, hogy szerinte a közvélemény-kutatások körüli viták politikai természetűek, és úgy fogalmazott: „Most már sajnálom Hann Endrét, mert vele vitetik el a balhét.” Megjegyezte azt is, hogy Hann korábban jelezte, a választások után visszavonulna, így nem lehet majd számon kérni.

A miniszter szerint a választásokat „a magyar emberek józan többsége miatt” a Fidesz fogja megnyerni, ugyanakkor úgy látja, az eredmény után „kemény időszak következik”.

Arra a kérdésre, hogy ez pontosan mit jelent, nem adott részletes választ, de szavaiból inkább politikai konfliktusokra lehetett következtetni, mint fizikai összecsapásokra. Úgy fogalmazott, hogy az ilyen jellegű támadásokat „eddig is kezelték”.

Rogán azt is mondta, szerinte a mostani helyzet különbözik a korábbi választások utáni időszakoktól, mert – megfogalmazása szerint – Magyarországnak „erős szövetségese” van az Egyesült Államokban, Donald Trump személyében. Hozzátette: ebben is bízhatnak a választók, amikor a Fideszre szavaznak.

Ukránok mindenhol

Bár a műsort már csütörtök este felvették, a Magyarországot érő támadások témájánál szóba került a Török Áramlat is. A kormány kommunikációja szerint a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál - az adás felvétele után két nappal- vasárnap hajnalban találtak nagy erejű robbanószert és az aktiválásához szükséges eszközöket, amit Orbán Viktor szabotázsakcióként értékelt.

„[A brüsszeli bürokraták] támogatják Zelenszkijt, hogy zárja el az olajvezetéket, és ha lehet, támadja meg még a Török Áramlat gázvezetéket is. Mindent megtesznek azért, hogy ez így legyen"

- mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője.

A kormány fokozatosan építette fel a török áramlatot érő ukrán támadások ügyét, már április 2-én is arról írt közleményt a külügyminisztérium, hogy Ukrajna újra támadja a Török Áramlat gázvezetéket, ezzel újra teljes energiablokád alá akarják venni Magyarországot.

Rogán úgy látja, az ukránok már nagyobb fába is vágták a fejszét, mert korábban az amerikai választásokba is beavatkoztak. Ennek alátámasztására egy bizarr összeesküvés-elméletet prezentált, amibe az április 7-8-án hazánkba látogató J.D. Vance amerikai alelnököt is bevonta.

Bár Vance valóban több alkalommal kritizálta az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatást – főként annak mértékét, ellenőrzését és átláthatóságát –, Rogán ennél tovább ment: olyan „visszaosztásokról” beszélt, amelyek során az Ukrajnának adott amerikai pénzek visszakerültek az Egyesült Államokba, hogy Joe Biden újraválasztását finanszírozzák. Ennek működését nem részletezte, példaként viszont a Magyarországon lekapcsolt ukrán aranykonvoj ügyét hozta fel.

„Ha Amerikában meg merték ezt csinálni, akkor Magyarországon is megcsinálják" - vonta le a következtetést.

A műsorban szó volt még Gundalf-ügyről, amit Bayer „James Bond-sztorinak", Rogán pedig a Panyi-ügyről való elterelésnek nevezett, a Tisza állítólagos átállási tervéről, ami Rogán szerint a Soros-terv befejezése, mert az amerikai-magyar filantróp már régóta kiszemelte magának az OTP-t és a MOL-t, bár azt az eshetőséget se vetették el, hogy egy kormányváltás utáni privatizáció során a magyar olajcég a Shellé lesz.

A legtöbb szó egy régi-új, poszt-Covid-i világról esett, amely Bayer szerint a biztosan bekövetkező energiaválság következménye lesz. Úgy látja, Brüsszel ezt nem az orosz olaj visszaengedésével, hanem a mindennapi élet szigorúbb szabályozásával kezelné: „Ne járj autóval, ne fűts, ne repülj, dolgozz otthonról” – szerinte ez az Európai Unió ajánlata, ebben pedig a miniszterrel bőszen egyetértettek.

Kapcsolódó cikkek